A nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzést rendelt el az ételfutároknál

Fogyasztóvédelem - 2024-11-04

A fogyasztóvédelemért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli fogyasztóvédelmi ellenőrzést indít a legnagyobb ételfutároknál. A vizsgálat többek között a kiszállított ételek állapotára, a kiszállítási idő betartására, az árakkal kapcsolatos problémákra, valamint a fogyasztók kompenzációjára vonatkozik - jelentette be hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A közlemény szerint az utóbbi hetekben megnövekedett az ételfutárok tevékenységével kapcsolatos fogyasztóvédelmi hatósághoz érkező panaszok száma. A jelzett problémák valamennyi nagyobb ételkihordó céget érintik, többek között a Woltot, valamint a Foodorát is. Jelentősebb problémaként fogalmazódott meg több esetben is, hogy az ígért kiszállítási határidőnél jelentősen később érkeznek meg az ételek, az árak feltüntetése nem egyértelmű vagy hibás, illetve, hogy a kiszállítás nem megfelelő.

A nemzetgazdasági miniszter ezekre a panaszokra tekintettel, a fogyasztók védelme érdekében rendkívüli vizsgálatot rendelt el ezeknél a vállalkozásoknál.

A kormányhivatal próbavásárlással egybekötött ellenőrzése négy területre kiemelten fókuszál: a kiszállított ételek minőségének és állapotának megfelelősége (például kihűlt, kiborult, kifolyt, összerázódott, elázott); a jelzett kiszállítási idő betartása (például jelentős késéssel érkezett meg); az árakkal kapcsolatos problémák (például különböző jogcímeken történő többletdíjak felszámítása, így kiszállítási díj, szolgáltatási díj), valamint a fogyasztó kompenzációja (például fogyasztói sérelem esetén vállalnak-e kompenzációt, illetve azt ténylegesen biztosítják-e; visszakapja-e valójában a vételárat a fogyasztó végső esetben) - sorolta a minisztérium.

A felsoroltakon túl az ellenőrzés kiterjed a cégek honlapján és általános szerződési feltételeiben található tájékoztatási kötelezettségekre.

A NGM és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatal a magyar családok védelme érdekében határozottan fellép, jogsértés esetén pedig megteszi a szükséges intézkedéseket azért, hogy a vásárlók teljeskörűen és hatékonyan élhessenek fogyasztói jogaikkal.