Az eMAG üzemeltetői 50 millió forintos bírságot kaptak a Gazdasági Versenyhivataltól

Fogyasztóvédelem - 2023-01-30

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 50 millió forintos bírságot szabott ki az eMAG webáruház üzemeltetőire (Dante International S.A., Extreme Digital- eMAG Kt.).

Megszegték a korábbi jóvátételi vállalásaikat - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn az MTI-vel. Az eMAG tudomásul vette a hatóság döntését, bár azzal nem ért maradéktalanul egyet - közölte a cég.


A közleményben felidézték, hogy a GVH 2021-ben 200 millió forint pénzbírságra és mintegy 4 milliárd forint jóvátételre kötelezte a webáruház üzemeltetőit, mert akciótartási gyakorlatuk tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben.

A jogellenes árfeltüntetési gyakorlat korrigálására kiszabott határidő letelte után a GVH megállapította, hogy a fogyasztók jóvátételére szolgáló kuponok beváltása 2021 decemberéig meghaladta a GVH által minimálisan előírt értékhatárt, ugyanakkor hiányosságokat is feltártak: az eMAG egyes termékeket kizárt a kuponok felhasználásából, valamint a jogsértő árfeltüntetési gyakorlatát sem igazította a vállalásaihoz.

Hozzátették: ugyan a webáruház felhagyott a valótlan árak alkalmazásával és új ár-összehasonlítási alapot vezettek be a beszállító által ajánlott árak (RRP) feltüntetésével, azonban ez továbbra is megtévesztően kelthette azt a benyomást a fogyasztókban, hogy a webáruház jelentős kedvezményt kínál számukra.

A 2001-ben Romániában alapított vállalat a régió vezető internetes kereskedője, négy országban folytatja tevékenységét: Romániában, Magyarországon, Bulgáriában és Lengyelországban. A magyarországi piacra 2013-ban léptett be.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az eMag a 2020-as üzleti évben 310 dolgozót foglalkoztatott, 2021-ben 343-at. A cég éves nettó árbevétele 2020-ban 52,904 milliárd forint volt, 2021-ben 34,805 milliárd forint. Adózott eredménye 2020-ban 670 millió forint, 2021-ben pedig 893 millió forint volt.

Az eMAG a bírsággal kapcsolatos állásfoglalásában azt közölte az MTI-vel, hogy tudomásul veszik a GVH döntését, bár annak megállapításaival nem értenek maradéktalanul egyet.

Felidézik: 2021-ben a versenyhatósággal megállapodtak egy olyan jóvátételi programról, amelynek keretében több mint 1 milliárd forint kedvezményt biztosítottak a magyarországi ügyfeleknek, a további mintegy 3 milliárd forint értékű, hazai vállalkozásokat támogató program mellett. Mindent megtettek annak érdekében, hogy vállalásaik teljesítését a lehető legátláthatóbb módon igazolják. A legnagyobb hazai e-kereskedőként már hónapokkal a 2022. májusi 28-i határidő előtt az európai Omnibusz Irányelvnek megfelelően tüntették fel akciós áraikat annak ellenére, hogy ez a lépés jelentős versenyhátrányt jelentett a külföldi székhelyről Magyarországra árusító, így a hatóság fókuszába nem kerülő konkurenseikkel szemben - közölte az eMAG.