Csodák nincsenek: szemránckrémek tesztje közepes eredménnyel

Fogyasztóvédelem - 2007-10-25

Tíz, a ránctalanítást kiemelten hirdető szemkörnyék ápoló krém tesztjét közli a Kosár magazin legújabb száma. Az eredmény csöppet sem nevezhető jónak, ugyanis a 10 termék közül összesen 4 került a jó, míg 6 a közepes kategóriába – ráadásul utóbbiak közül kettő csak 0,1 ponttal kerülte el az elégséges minősítést.

A ránctalanító hatást ígérő termékek között van parfümériából, drogériából és gyógyszertárból származó egyaránt, és olyan is, amelyik kifejezetten természetes anyagént hirdeti magát. Egy azonban közös bennük, a négyhetes használat után, a tesztelők megítélése szerint legfeljebb enyhén csökkentették a szem körüli ráncokat.

 

Aki hisz a reklámokban ígért, akár 20 százalékot is meghaladó javulásban, annak a csalódás előre borítékolható. Ugyanis egyetlen krém sem hatol be az alsó bőrrétegekbe, ahol a mély mimikai ráncok (szarkalábak, nevetőráncok) képződnek. A forgalomban lévő kozmetikai eszközökkel csak a bőr szárazsága által okozott apró ráncok befolyásolhatók, azok is csak bizonyos mértékig.

 

A vizsgált krémek ára között is jelentős a különbség. A teszten harmadik helyen végzett Schlecker krémje 599 forintba, míg a sorban közvetlenül utána lévő Lancomé 13 200 forintba kerül – derül ki a Kosár magazinból.