Elrendelték a SkyEurope felszámolását!

Fogyasztóvédelem - 2009-09-09

 Az Európai Fogyasztói Központ Magyarország (EFK) ma értesült szlovák partnerétől arról, hogy hivatalosan elrendelték a SkyEurope fapados légitársaság felszámolását. A pórul járt utasoknak az EFK folyamatosan segítséget nyújt repülőjegyük árának visszaszerzésében.

A SkyEurope szlovák légitársaság csődje, majd felszámolása nyomán számos fogyasztó szenvedett kárt. Az Európai Fogyasztói Központhoz csak Magyarországról eddig több mint száz bejelentés érkezett a befizetett, de a cég leállása miatt igénybe nem vett szolgáltatásról.

 

 Azoknak, akik a SkyEurope-nál jegyet váltottak, de elutazni már tudtak, meg kellett várniuk, amíg a szlovák bíróság hivatalosan is megindítja a felszámolási procedúrát a cég ellen. A felszámolóbiztos kijelölésétől számítva a fogyasztóknak 45 nap áll rendelkezésükre ahhoz, hogy egy szlovák nyelvű űrlapon bejelentsék a visszatérítésre vonatkozó igényeiket – mondta el Morvay György, az Európai Fogyasztói Központ Magyarország (EFK) igazgatója.

 

A felszámolást a mai napon jelentették be, vagyis mától kezdődik a 45 napos határidő. Morvay György kiemelte: a Központ folyamatosan segítséget nyújt minden hozzá forduló fogyasztónak a jegyár visszaigénylésével kapcsolatos szlovák nyelvű űrlap kitöltésében, valamint a későbbiekben is tanácsot ad az ügyintézéshez. Az EFK figyelemmel kíséri a SkyEurope-pal kapcsolatos eseményeket és azokról azonnal tájékoztatja a nyilvánosságot, szakértő tájékoztatást nyújtva a sajtó képviselőinek.