Hamis mosószert gyártó üzemeket leplezett le Budapesten a NAV

Fogyasztóvédelem - 2016-09-08

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési csoportja, a pénzügyi nyomozók megközelítőleg 74,5 tonna mosóport, több mint 1100 hektoliter folyékony mosószert, ezen kívül az üzemben felhasználásra váró 10 tonna sót, 750 kilogramm nátrium-benzoátot, 6 tonna ismeretlen eredetű por mosószert és több tízezer darab csomagolóanyagot foglalt le. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt folyik a nyomozás, jelenleg négy gyanúsított van. A jogtulajdonosok előzetes tájékoztatása szerint az okozott kár meghaladja a 150 millió forintot.

A nyomozók a 23. és a 15. kerületi raktárépületben folyó munka közben leplezték le a mosószer-hamisítókat. Az eddigi információk alapján a mosószerek alapanyagát Szlovákiából rendelték egy román cég nevében, majd a kész termékeket magyar cégeken keresztül értékesítették Németországba. Úgy tűnik, kizárólag külföldi piacra dolgoztak.

A hamisítók saját, fejlett technológiájú gyártósorral dolgoztak, a gyártást receptúra könyv segítette: a hozzávalók között étkezési só és festékanyag is szerepel. A két helyszínen összesen heten dolgoztak.