Húszmilliós bírságot kapott a Vodafone

Fogyasztóvédelem - 2007-03-13

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) 14 millió forintra bírságolta a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-t, mert az elmúlt évben több esetben is jogszabálysértő módon korlátozta előfizetőit a szolgáltatás igénybevételében - áll az NHH közleményében. A hatóság további 6 millió forintos bírságot is kiszabott a társaságra, mert megsértette az előfizetői panaszok kezelésére vonatkozó előírásokat is.

Az elmúlt évben több, a számláját utólag fizető ügyfél is azzal a panasszal fordult az NHH-hoz, hogy a Vodafone az előfizetői szolgáltatást egy bizonyos összeghatár elérése után külön értesítés nélkül korlátozta - azaz úgy egyirányúsította az előfizetői hozzáférést, hogy az előfizető csak hívást fogadni tudott, kezdeményezni nem. Az NHH a panaszokat összevont piacfelügyeleti eljárásban vizsgálta ki.

 

Az NHH első fokon, majd a Vodafone fellebbezése után másodfokon is megállapította, hogy a cég jogszabálysértő módon, egy, az általános szerződési feltételekbe (ÁSZF) foglalt, de nem átlátható és nem objektív kitételre hivatkozva tiltotta le a híváskezdeményezést a panaszos ügyfelek esetében.

 

Az elektronikus hírközlési szabályok nem zárják ki, hogy a szolgáltató a szolgáltatás értékhatárát rögzítse, de ezt az előfizető által szabadon választható és igénybe vehető külön szolgáltatásként kellett volna szerepeltetni az egyedi előfizetői szerződésben, a fogyasztók számára átlátható és egyértelmű módon.

 

A piacfelügyeleti eljárás során az NHH azt is megállapította, hogy a Vodafone a vizsgált számlapanaszok közül több esetében is megsértette az előfizetői panaszok kivizsgálására vonatkozó szabályokat, mivel csak jelentős késedelemmel tájékoztatta a fogyasztókat. A társaság az előírások értelmében köteles lett volna a hozzá beérkező számlapanaszokat 30 napon belül kivizsgálni, és ennek eredményét a panaszosnak átadni vagy 15 napon belül megküldeni.

 

A hatóság a bírságot az arányosság és fokozatosság elvének figyelembe vételével vetette ki, miután korábban már jogerős és végrehajtható határozataiban felhívta a figyelmet az előfizetői szolgáltatás korlátozására vonatkozó szabályok betartására. Az összesen 20 millió forintos bírság az elektronikus hírközlési törvény (Eht) alapján maximálisan kivethető bírság 9,95 százaléka.

 

Az NHH határozatában kötelezte a szolgáltatót, hogy a jogerőre emelkedéstől számított harminc napon belül törölje vagy úgy módosítsa az általános szerződési feltételeinek rendelkezéseit, hogy annak feltételei megfeleljenek az Eht-nek. A kötelezettség késedelmes betartása vagy nem teljesítése esetén az NHH újabb bírságot vethet ki, amelynek összege elérheti a szolgáltató előző üzleti évi nettó árbevételének 0,25 százalékát.

forrás:nhh.hu