Két borászati üzemet zártak be egymillió liter csempészett bor miatt

Fogyasztóvédelem - 2012-02-28

Súlyos kötelezettségszegés miatt 30 napra bezáratta a soltvadkerti Borletin Borház Kft.-t és a kiskőrösi Bolemányi-Ker Bt.-t a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium. A borászati felügyelők tavaly év végén az importált olasz borok tételes elszámoltatásakor észlelték, hogy a Borletin Borház Kft. 10 ezer 639 hektoliter (több mint egymillió liter) olasz folyóbort adott el több borászati üzemnek.

A cég az értékesített bor behozatalát nem jelentette be az illetékes hegybírónak, illetve nem igényelt hozzá származási bizonyítványt. Borokat és borászati terméket csak származási bizonyítvánnyal lehet forgalomba hozni - olvasható a vidékfejlesztési tárca közleményében.

    A Bolemányi-Ker Bt. 10 ezer 285 hektoliter folyóbort vásárolt meg a Borletin Borháztól, ám szintén nem igényelt hozzá származási bizonyítványt, illetve a megvásárolt tételeket nem vezette be a pincekönyvbe, így azokkal nem tudott elszámolni.

    A közlemény szerint a hatóság várhatóan mindkét cég esetében mulasztási bírságot szab ki.

    A tárca dokumentuma szerint az import borok kiemelt vizsgálatát tavaly novemberben rendelte el Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A fokozott ellenőrzést a Magyarországra érkező külföldi borok nagy mennyisége indokolja.

    Január közepén egymillió liter, illegálisan felhasznált olasz bort találtak az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság borászati felügyelői Bács-Kiskun megyében. A hatósági eljárás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakembereinek bevonásával zajlik - olvasható a VM közleményében