Lakásért életjáradék: büntetett a versenyhivatal - Hild kontra Hild

Fogyasztóvédelem - 2007-01-05

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa csütörtökön 13,5 millió forintra bírságolta a Hild örökjáradék programot működtető két céget a fogyasztók megtévesztése miatt. A legnagyobb konkurens társaság, az OTP Életjáradék Zrt. vezérigazgatója - a Hild program egykori elindítója - a Független Hírügynökségnek megerősítette: ő indította a versenyhivatalnál az eljárást.

 Az örökjáradék programban idős emberek - lakásuk tulajdonjogáért cserébe - életük végéig meghatározott összegű rendszeres járadékot kapnak, a szerződés aláírásakor a lakás értékének egy kisebb részét pedig egyösszegben vehetik fel.

 

A Hild örökjáradék programban az Örökjáradék Ingatlanbefektető Zrt. köti a szerződéseket, a Hild Ingatlanbefektető Kft. pedig a kommunikációs feladatokat végzi. Az Örökjáradék zrt.-t félmillió, a Hild kft.-t 13 milliós bírsággal sújtotta a GVH a reklámokban megjelent valótlan, illetve túlzó megállapítások miatt.

 

A versenytanács megállapította, hogy nem igaz az az állítás, miszerint az életjáradéki szerződések mögött 100 százalékban a Deutsche Bank áll, illetve hogy tulajdoni része is lenne a magyar cégben. Ezzel szemben a pénzintézeti háttér csak előre meghatározott időpontig áll fenn, amely viszont kimaradt a hirdetésekből - állapította meg a GVH a bekért szerződésekből. A hatóság továbbá nem találta megalapozottnak azt az állítást, hogy a Hild örökjáradék a piacon fellelhető legjobb, legbiztonságosabb ajánlat.

 

A GVH a bírság mellett megtiltotta a két cégnek, hogy folytassa a jogsértő magatartást. Nem foglalt viszont állást Hild Imre másik kérelmében, a szerinte jogtalan névhasználat kifogásolásában.

 

Az eljárást Hild Imre indította - erősítette meg az érintett a Független Hírügynökségnek. A ma Örökjáradék Zrt. néven ismert céget pár éve Hild Imre alapította, de 2005 végén az akkor indult OTP Életjáradék Zrt. élére került. Nem sokkal ezután névbitorlási pert indított a Hild-program cégei ellen, amelynek következő tárgyalása februárban lesz - mondta el Hild Imre.

 

Az Örökjáradék Zrt. illetékesei eddig nem voltak elérhetők.