Mit tervez a kormány a fogyasztóvédelemmel?

Fogyasztóvédelem - 2010-10-22

A Fogyasztóvédelmi bizottság szerdai nyílt napján a civil szervezetek, érdekvédelmi csoportok és a kormányzat képviselői kerekasztalhoz ültek. A találkozón tájékoztatást kaptunk, hogy a kormányzat milyen formában kívánja megvalósítani a fogyasztóvédelem társadalmasításával összefüggő feladatait.

A KSH adatai alapján megtudtuk, hogy a pályázati források jelenleg négy ernyőszervezethez jutnak. Előzetes adatok szerint az ernyőszervezetek összesen 48 non-profit szervezetet foglalnak magukba, 5253 taggal. A civil szervezetek munkájuk során a hatékony feladatellátás érdekében önkénteseket vonnak be. A fogyasztói jogok érvényesítésében a hatóság, a kormányzat és a civil szféra vállal szerepet. Az ülésen megjelent, szakterületért felelős államtitkár úr felszólalásában hangsúlyozta, hogy mindhárom szereplő együttműködésére szükség van.

 

Államtitkár úr véleménye szerint a jelenlegi rendszer azonban nem jól működik. Kormányzati tervek szerint a civil szervezetek kiadásait nem fedezheti teljes mértékben állami költségvetési forrás. A bizottsági ülésen megtudhattuk, hogy az amúgy non-profit szervezeteknek ki kell alakítaniuk egy olyan finanszírozási rendszert, mely a működésüket biztosítja és ezt a bevételi oldalt pótolná ki a jelentős mértékben lecsökkentett állami forrás.

 

A kerekasztal-beszélgetésen résztvevői szerettek volna többet megtudni az őszi ülésszakra tervezett fogyasztóvédelmi törvény módosításának részleteiről. Ez azonban egy későbbi találkozó témája lesz. Felelős politikusként úgy gondolom, hogy a sok küzdelmet és módosításokat megért társadalmi szervezeti finanszírozási rendszer ilyen irányú módosítását a szocialista frakció nem fogja támogatni. Ennek megfelelően – a hamarosan induló költségvetési törvény kapcsán – meg fogjuk tenni a szükséges lépéseket.

 

 

 

Simon Gábor,

a Fogyasztóvédelmi bizottság elnöke