NAV: hamis Hollóházi porcelánokkal kereskedtek

Fogyasztóvédelem - 2017-12-06
cheap inkjet paper inkjet photo paper manufacturers wholesale photo paper photo paper wholesale

Hamis Hollóházi porcelánok készítése és forgalmazása miatt indítottak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói - közölte Kovács Dorina, a NAV Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense szerdán.

A Hollóházi porcelánurnák kizárólagos forgalmazója fedezte fel, hogy rajtuk kívül más is árul ilyen terméket az interneten, ráadásul jóval olcsóbban. Mint kiderült, a zugkereskedő áruja sem minőségében, sem a Hollóházi minták használatában nem felelt meg a porcelángyár szigorú előírásainak.

BuyaGift voucher code Simply Be coupons Topman coupons Waitrose Discount Codes

A házkutatáskor kiderült, hogy a hamisítók házi körülmények között, fehér porcelánokra égették rá a mintákat és a Hollóházi márkajelzést. Ezen kívül ugyan eredeti Hollóházi, de selejtbe szánt gyártmányokhoz is hozzájutottak, amiket drágán, első osztályú áruként adtak el. Az urnák mellett étkészleteket és egyéb porcelán dísztárgyakat is hamisítottak, ezeket a nyomozók lefoglalták, értékük meghaladja a háromszázezer forintot, de a nyomozás további szakaszában az összérték minden bizonnyal emelkedni fog - tette hozzá Kovács Dorina.

A pénzügyi nyomozók az oltalom alatt álló termékek utánzása és értékesítése, vagyis iparjogvédelmi jogok megsértése miatt folytatják a nyomozást. Ez a bűncselekmény akár két év börtönbüntetéssel is sújtható. A közleményből az is kiderül, hogy néhány éve, szintén a NAV pénzügyi nyomozói folytatták azt a büntetőeljárást, amelyben a Veszprémi Törvényszék hasonló bűncselekmény miatt börtönbüntetésre ítélt csalókat, akik egy másik híres magyar porcelánmárkát hamísítottak ugyanezzel a módszerrel. Akkor a bíróság másodfokon szigorította a büntetést azzal a céllal, hogy elriassza a további elkövetőket a hungarikumok hamisításától.

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza