Négy üzlet közül háromban volt szabálytalanság

Fogyasztóvédelem - 2006-07-14

A Hajdú-Bihar megyei Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a közelmúltban, helyi kezdeményezésként – figyelembe véve a közérdekű bejelentéseket – a gyorsan romló, különleges tárolást igénylő élelmiszerek forgalmazási körülményeit vizsgálta. 16 kiskereskedelmi egység 75 százalékában tártak fel szabálytalanságot.

Az élelmiszer-kereskedelemben kiemelkedően fontos az élelmiszerek tárolására vonatkozó előírások betartása. A különleges tárolási előírású és a mikrobiológiailag gyorsan romlandó élelmiszerek tárolására mindenkor, de főként a nyári melegebb hónapokban különös gondot kell fordítani.

 

A vizsgálat által érintett üzletekben - egy üzlet kivételével - az árutárolás terén kedvező tapasztalatokat szereztünk. Egy vidéki település üzletében a hűtést igénylő tejterméket nem az előírt hőfokon tárolták. Ugyanebben az üzletben egyes húskészítményeket - szalámikat, kolbászokat - nem a gyártók által előírt módon száraz helyen függesztve tárolták, hanem a csemegéspultban fektetve.- tájékoztatta az indexdebrecent Jeney Géza igazgató.

 

A vizsgálat kiterjedt az alapvető fogyasztói érdekvédelmi szempontok ellenőrzésére is. Az árfeltüntetés terén az üzletek 37,5 %-ában merült fel kifogás. Leggyakrabban a jelöletlen pékáruknál, húskészítményeknél nem alkalmazták a beazonosíthatóság követelményének megfelelő egyedi árjelzést. A kifogásolt üzletekben e termékek eladási árát összevontan, egy árlapra írták ki, illetve előfordult, hogy egyes értékesítésre kihelyezett termékek - több üzletben az üvegbetétek - árairól egyáltalán nem tájékoztatták a vásárlókat. Volt olyan üzlet ahol a csomagolt áruk teljes köréről hiányzott az egységár.

 

A vizsgálatot valamennyi üzletben próbavásárlással kezdtük, minden negyedik esetben merült fel kifogás. Tényleges vásárlói megkárosítást 4 üzletben állapítottunk meg, a megkárosítás összege összesen 42 Ft volt.  Három üzletben a megkárosítás a kiszolgálással értékesített áruknál a csomagoló anyag beméréséből adódott, egy üzletben pedig téves pénz visszaadás történt. Az ellenőrzött üzletek közül ötben a mérésügyi szabályok megsértését tapasztaltuk, emiatt 7 db mérleg és 3 db mérősúly került ki a használatból az ellenőrzések során. –mondta az igazgató.

 

Egy vidéki ABC-ben valamennyi használatban lévő elektromos mérleg lejárt hitelesítésű volt. A tőkehúsokat 2 éve, a húskészítményeket és a zöldségeket több, mint 1 éve lejárt hitelesítésű mérlegen szolgálták ki a vásárlók részére az ellenőrzés időpontjáig. Lejárt minőségmegőrzési idejű árut 3 üzletben kínáltak eladásra, emiatt 4 féle, 19 db, 1583 Ft értékű élelmiszer került le a boltok polcairól.

           

Élelmiszer jelölésével kapcsolatos szabálytalanságot egy árusítóhelyen állapítottak meg, ahol a kötelező jelöléseket tartalmazó címkék nem voltak a forgalmazott kenyereken. Sérült csomagolású termék forgalmazását egy üzletben kifogásolták, egy üzletlánc balmazújvárosi egységében kínáltak eladásra kiszakadt csomagolásban gyorsfagyasztott húsrészeket.

      

A kötelezően előírt vásárlói tájékoztató három üzletben  hiányos volt, mindhárom esetben a panaszügyintézésre jogosult szervek nevéről, címéről és telefonszámáról szóló tájékoztatóról hiányoztak a békéltető testület adatai.

     

A vizsgálat során megállapított szabálytalanságokat államigazgatási jogkörben szankcionálva: fogyasztóvédelmi bírságot 10 esetben, 950 ezer forint összegben, minőségvédelmi bírságot 4 esetben, 250 ezer forint összegben szabtak ki az ellenőrök.

 H.I.