ÖTPÁRTI EGYEZTETÉS AZ ORSZÁGGYŰLÉS FOGYASZTÓVÉDELMI ESETI BIZOTTSÁGÁNAK FELÁLLÍTÁSÁRÓL

Fogyasztóvédelem - 2007-02-14
Az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságnak felállításáról tartott ötpárti egyeztetését szerdán négy parlamenti párt. A Fidesz delegáltja előre jelzett okok miatt nem tudott részt venni a megbeszélésen, de támogatja a kezdeményezést. A bizottság felállítását, az MSZP frakció nevében Alexa György és Mesterházy Attila országgyűlési képviselők kezdeményezték.

Országgyűlési határozati javaslatukkal a megjelent országgyűlési képviselők egyetértettek, azt a jövő héten nyújtják be az Országgyűlésnek, így a tervek szerint már márciusban megtarthatja alakuló ülését a bizottság. A tiszteletdíjjal nem járó eseti bizottság 22 állandó tagból áll. Az országgyűlési képviselők közül a testület 9 tagot az MSZP, 8 tagot a Fidesz, 2 tagot az SZDSZ, 1 tagot az MDF, 2 tagot a KDNP delegálhat. A fogyasztóvédelmi eseti bizottság havi rendszerességgel ülésezik, de a képviselők szorgalmazták, hogy több kihelyezett ülést is tartsanak. A Bizottság feladata: az eddig meghozott intézkedések hatékonyságának vizsgálat és értékelése; a vonatkozó jogszabályok áttekintése, jogszabály módosítások kezdeményezése; a tudatos és öntudatos fogyasztóvá válás ösztönzése; tájékoztatók bekérése, adatgyűjtés a szakmai szervezetektől; kommunikáció elősegítése, társadalmi párbeszéd; hatóságokkal, érintett szervezetekkel és civil szervezetekkel való kapcsolattartás. A megalakuló fogyasztóvédelmi eseti bizottság tagjai kérik a sajtó képviselőit, hogy kísérjék figyelemmel munkájukat, és tudósításaikkal folyamatosan tájékoztassák a közvéleményt.

 

Kiadó: MSZP-frakció

OS