Pocsék Áruk Fóruma,avagy a karácsonyi bevásárlás veszélyei fogyasztóvédelmi szempontból

Fogyasztóvédelem - 2007-11-17

Az év vége közeledtével fokozottabban jelentkezik fogyasztói társadalmunkban az az igény hogy tapasztaltabban, jogaik és kötelezettségeik tudatában, felvértezve mindezen ismeretekkel vághassunk bele a magyar ünnepkör egyik legszebb és legbékésebb eseményébe, a karácsonyba. Sajnos a megnövekedett kiadások és költekezés mellett nem árt figyelembe venni a legalapvetőbb fogyasztóvédelmi szabályokat is.

így ugyanis elkerülhetjük mindazt a kellemetlenséget, amelyet az ünnepek elmúltával szenvedhetünk el.

Minden évben problémát jelent annak tudatosítása, hogy a forgalmazó nem köteles kicserélni az ajándéknak szánt terméket, ha az az ajándékozottnak az nem volt megfelelő, a tűzoltóság és magunk dolgát könnyítjük meg, ha a világító fényfűzérek vásárlásának nagyobb körültekintést tanúsítunk.

Természetesen nem csak a fogyasztók számára tartogat veszélyeket a karácsonyi forgatag, hiszen a forgalmazókat is kellemetlenül érintheti, ha nem biztonságos termékeket helyeznek el a polcaikon és a kínálnak a vevőiknek.

Mindezen problémákra kívánjuk felhívni a fogyasztók figyelmét november 20-án, kedden 15.00 órától, a Debrecen PLAZA földszintjén, egy termékbemutatóval egybekötött sajtótájékoztató keretében, ahol a fogyasztóvédelmi hatóság által munkája során összegyűjtött „betiltott termékeket, veszélyes készülékeket, nem biztonságos játékokat” láthatnak az érdeklődők.

 

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-alföldi Regionális

Fogyasztóvédelmi Felügyelősége,

 és a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete