SKYEUROPE: FELSZÁMOLÁS, TÖBB TÍZEZER EURÓS KÁR, TÖBBSZÁZ MAGYAR UTAS

Fogyasztóvédelem - 2009-09-16

Miközben a SkyEurope légitársaság felszámolását rendelték el Szlovákiában, a FEOSZ-hoz érkezett panaszokkal érintett utasok száma meghaladta a 250-et.

Ugyanakkor volt olyan fogyasztó is, aki már jelezte, hogy visszakapta a tervezett utazás repülőjegyének árát, többségük azonban még mindig csak a felszámolási eljárás eredményétől függően kaphatja vissza pénzét.

Azok az utasok, akik a szeptember 1-jei általános járattörlést követő két héten belül kívánták a légitársaság szolgáltatását igénybe venni, jegyárukon felül kártalanításra (ez a repülőút hosszától függően 250-600 euró) is jogosultak. A fogyasztók számára komoly problémát okozott, hogy alternatív lehetőséget kellett igénybe venniük, amelynek komoly költségei voltak. Más légitársaságnál kényszerűen vásárolt repülőjegy, benzinköltség és autópálya-díj, szállodai átfoglalás összege, munkakiesés, a leggyakoribb költségek, amik terhelték az utasokat a SkyEurope csődje miatt. Mindezek alapján elmondható, hogy a vissza nem térített jegyárak összege meghaladja a tízezer eurót, a felsorolt károk összege szintén több ezer eurós nagyságú, nem is beszélve az EK rendelet által biztosított kártalanítás összegéről.

 

A SkyEurope Airlines, a.s. légitársaság felszámolásának elrendelését követően viszont a fogyasztók csak a felszámolási eljárás keretén belül érvényesíthetik a továbbiakban a jogaikat.

 

Ennek érdekében a FEOSZ a beérkezett panaszokat továbbította az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület által működtetett Európai Fogyasztói Központhoz, a repülőjegy árának és a további költségek visszatérítésének érdekében. A Központ felveszi a kapcsolatot az érintett fogyasztókkal és segítséget nyújt a szlovák nyelvű űrlap kitöltésében, valamint a további jogi lépések megtételében is tanácsot ad.

 

A FEOSZ továbbá az illetékes minisztériumokhoz fordult, hogy kezdeményezzenek jogszabály-módosítást az Európai Uniónál, mivel a légitársaság esete is azt mutatja, hogy a hatályos jogszabályok nem védik megfelelően az utasokat.