Szennyezett tojás - Nébih: Magyarországra is érkezett fipronillal szennyezett tojás és tojástermék

Fogyasztóvédelem - 2017-08-15

Növényvédőszer hatóanyagával, fipronillal szennyezett tojást és tojásterméket találtak Magyarországon is a hatóságok, a termékekben az egészséget nem veszélyeztető mennyiségben volt szermaradék, így fogyasztásuk nem jelent egészségügyi kockázatot, ettől függetlenül elrendelték kivonásukat a forgalomból, illetve zárolásukat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden.

A hivatal közleménye szerint az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén (RASFF) keresztül érkezett riasztás a Tamago Ei-Omelett-Block nevű fagyasztott, félkész termékre, amelyből egy magyar vállalkozáshoz, az Ázsia Gastro Élelmiszer Kft.-hez is szállítottak Németországból.

A hivatal közölte azt is, hogy a tojásokra korábban elrendelt vizsgálat 4 tételben - egy német és három lengyel - mutatta ki kedden fipronil - növényvédő szer hatóanyaga - jelenlétét, nyomokban, de a megengedett értéket nem meghaladó, így az egészséget nem veszélyeztető mennyiségben.

Kiemelték, hogy Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára augusztus 4-től augusztus végéig rendelte el a Magyarországra érkezett tojás tételek és tojástermékek ellenőrzését, amely során nyomon követési és laborvizsgálatok is történnek.

Az Ázsia Gastro Élelmiszer Kft.-hez érkezett félkész termékből a magyar cég kizárólag vendéglátó egységekbe szállított. A visszahívásról a vállalkozó minden partnerét értesítette, amit a hatóság felé is igazolt.

A hivatal javasolja, hogy a szennyezési eset lezárásáig a lakosság részesítse előnyben a magyar tojás, valamint tojás tartalmú termékek fogyasztását.

A Nébih honlapja alapján a holland élelmiszerbiztonsági hivatal, az NVWA augusztus 2-án jelentette be hivatalosan, hogy rovarirtószer-szennyezés gyanúja miatt bezártak 180 tojástermelő telepet. A nyomozás szerint két növényi alapú biocid termékbe, a DEGA-16-ba, valamint a Copper boost elnevezésű készítménybe kevertek illegálisan fipronilt. A szerhamisítást feltehetően nem a gyártó, hanem a szerrel dolgozó vállalkozás(ok) követté(k) el.

Az első hírek óta több Európai Uniós (EU) tagállamba is került szennyezett tojás, tojástermék. Múlt hét péntekig 15 uniós és két EU-n kívüli ország jelezte, hogy rovarirtószerrel szennyezett tojásokat találtak: Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Románia, Svédország, Szlovákia és Szlovénia, valamint Kína és Svájc.

A fipronilt elsősorban növényvédő szerekben, valamint állatgyógyászati készítményekben alkalmazzák hatóanyagként. Rovarok és atkák ellen hatásos, élelmiszer célú állatok esetében azonban nem használható. Mivel a fipronil zsírban oldódó hatóanyag, ezért felhalmozódik a szervezetben, így az intézkedések azt a célt szolgálják, hogy a fogyasztók hosszú távon ne legyenek kitéve a májkárosító anyagnak - olvasható a Nébih honlapján

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza