Újabb megtévesztés ingatlandepo-ügyben

Fogyasztóvédelem - 2010-02-18

A PPO-botrányhoz kísértetiesen hasonló ügyben hozott jogerős bírósági határozat valódiságát megkérdőjelező nyilatkozatok keringenek az interneten, melyek ismét fogyasztók ezreit téveszthetik meg.

A Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) 2008-ban a tömeges fogyasztói panaszok miatt indított közérdekű keresetet az ALL-FINANCE MANAGEMENT Kft-vel szemben.

A www.ingatlandepo.com oldalon egy hónapos ingyenes ingatlanhirdetést reklámoztak, ám a szerződési feltételek alapján a fogyasztók a szerződés létrejöttéről nem kaptak visszaigazolást. (a tájékoztatási hiányosságok miatt többnyire tudatlanul).

A fogyasztók így több hónap elteltével kaptak értesítést fizetési kötelezettségükről, miközben azt hitték, hogy érvényes szerződés nem köti őket a honlap üzemeltetőjéhez. A fogyasztói döntés befolyásolására alkalmas tájékoztatás, illetve az árfeltüntetési hiányosságok miatt az illetékes hatóságok indítottak eljárást, az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) egyoldalú, tisztességtelen kitételei miatt pedig a FOME fordult bírósághoz.

 

Az ügyben elsőfokon eljárt Bács-Kiskun Megyei Bíróság megállapította, hogy az ALL-FINANCE MANAGEMENT Kft. által a www.ingatlandepo.com internetes oldalon korábban közzétett, hirdetési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó, 2008. október 12. napját megelőzően hatályos ÁSZF azon feltétele, mely szerint „a szerződő felek közötti szerződés a Szolgáltató visszaigazolása nélkül is létrejöttnek tekintendő”, - valamennyi szerződésre kiterjedő hatállyal érvénytelen.

Az ügyben a hosszadalmas bírósági eljárás végül a Szegedi Ítélőtábla jogerős ítéletével zárult.  Az ítélet az első fokon eljárt bíróság ítéletét az illetékviselés tárgyában módosította, egyebekben fenntartotta. Az ügyben tartott tárgyalásokon az ALL-FINANCE MANAGEMENT Kft. képviselői egyetlen alkalommal sem jelentek meg, a cég az eljárás végére megszűnt.

 

Ennek ellenére a korábbi tulajdonoshoz köthető gazdasági társaságok a mai napig üldözik fenyegető levelekkel a hiszékeny hirdetőket. A követeléseket az ingatlandepo.com jelenlegi üzemeltetői nem jogutódként eljárva legfeljebb engedményezés keretében érvényesíthetnék, ám az ÁSZF 3. pontjának érvénytelensége miatt erre sincsen lehetőségük, amennyiben nem tudják bizonyítani, hogy a szerződés megkötésekor a fogyasztó szerződési ajánlatát (azaz a szolgáltatás megrendelését) az ALL-FINANCE MANAGEMENT Kft. megfelelően visszaigazolta. A szerződés ugyanis visszaigazolás hiányában létre sem jöhetett érvényesen!

 

Bár a Fogyasztóvédők az internetes fórumokon és a sajtóban egyértelműsítették, hogy az adott időben szerződő fogyasztók a szerződés érvénytelensége miatt nem kötelezhetőek a követelések kifizetésére (a Seychelle-szigeteken bejegyzett új üzemeltető esetében ez amúgy sem lenne könnyű), a fórumokon, honlapokon a FOME álláspontjának cáfolata látott napvilágot.

 

Nagyszámú fogyasztói megkeresés érkezett a FOME tanácsadó irodáihoz országszerte azzal, hogy egy az interneten terjesztett elektronikus levél szerint az egyesület a fogyasztókat megtévesztő tájékoztatást adott közre a per kapcsán. A levél írója megerősítette, hogy helyreigazítást követelnek az egyesülettől, ám ez a helyreigazítás (csöppet sem meglepő módon) eddig nem érkezett meg.

 

A FOME kijelenti, hogy a közérdekű keresettel, illetve az azt lezáró jogerős bírósági határozattal kapcsolatosan kiadott közleményei a valóságnak megfelelnek, azok a határozat szellemében születtek.

A Fogyasztóvédők felhívják a figyelmet, hogy a honlap jelenlegi tartalmában, az eredeti verzióhoz képest hozott változások mellett is aggályos a fogyasztókra nézve. A www.ingatlandepo.hu oldal mellett a www.ingatlanbazar.hu is hasonló felépítésben, üzemeltetővel dolgozik.