Valóban jobban védenek az egységes uniós fogyasztóvédelmi szabályok?

Fogyasztóvédelem - 2008-10-31

Az Európai Unió közelmúltbeli javaslatában egy átfogó, a fogyasztói jogokról szóló irányelv megalkotására törekszik. Az üzleten kívül, valamint a távollévők között kötött szerződésekről, a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről és a fogyasztási cikkek adásvételéről és a kapcsolódó jótállásról szóló négy irányelv felülvizsgálatával és egyesítéséből létrejövő új szabályozás azonban szakítani kíván a minimum harmonizáció eddigi elvével.

A minimum harmonizáció elve lehetővé tette a tagállamok számára, hogy az uniós irányelv átvétele mellett az adott területen szigorúbb szabályokat is fenntarthassanak, vagy életbe léptessenek. A mostani tervezet ezzel szemben a maximum harmonizáció elvét követi, azaz a tagállamok számára nincs mozgástér a szabályozásban, egy az egyben az irányelv szabályait kell követni, attól eltérni nem lehet.

 

Az előterjesztés magyarázata szerint a maximum harmonizáció az egységes belső piac létrejöttét, az áruk és szolgáltatások szabad áramlását, a fogyasztók egységes, uniós szintű védelmét szolgálja.

 

 

Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) megítélése szerint azonban a maximum harmonizáció számos területen visszalépést jelentene a fogyasztók jogszabályi védelmében. Emellett a minimum harmonizáció alkalmazásával lehetőség van a nemzeti sajátosságok (eltérő gazdasági helyzet, kereskedői és fogyasztói kultúra stb.) figyelembe vételére a nemzeti jogszabályalkotásban.