Vásár, akciós termék – ugyanazok a fogyasztói jogok?!

Fogyasztóvédelem - 2009-12-17

A karácsonyi ajándékok beszerzését sokan vásárokon, piacokon oldják meg. Jó, ha tudjuk, hogy ugyanazok a jogok illetnek meg minket, ha vásáron, piacon vásárolunk ajándékot, mintha üzletben vettük volna.

 Azt azonban figyelembe venni kell venni, hogy minőségi kifogás esetén nehézséget okozhat a hibás termék visszavétele, a kifogás bejelentése a vállalkozásnak, hiszen a karácsonyi vásárt addigra már bezárják.

Mindenképpen meg kell nézni, hogy a kapott blokkon, nyugtán, számlán szerepel-e a vállalkozás elérhetősége, ahol ha szükséges, a vásárt követően is elérhető a kereskedő.

 

Tartós fogyasztási cikkeket, elektromos berendezéseket, így például karácsonyfára való, vagy kültéri égősorokat is érdemes üzletben vásárolni, ahol kizárólag biztonságos termékeket forgalmaznak.

 

Akciós áru tekintetében kizárólag akkor tagadható meg a fogyasztó szavatossági jogainak teljesítése minőségi kifogás esetén, ha valamilyen meglévő, észlelhető hiba az árleszállítás oka, és erre a hibára, illetve a leárazás okára a kereskedő felhívta a vásárló figyelmét. Ebben az esetben az előre ismert hiba miatt nem reklamálhat a fogyasztó, de ha a terméknek más hibája van, akkor természetesen élhet minőségi kifogással.

 

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha egy tv készülék azért akciós, mert a külső burkolata sérült, de a használat során kiderül, hogy a kép minőségével, vagy a távirányítóval van probléma, akkor a fogyasztó élhet minőségi kifogással, és kérheti a készülék javítását, cseréjét, végső soron a vételár visszatérítését.

 

Ha karácsony után csak azért szeretnénk a megvásárolt ajándékot visszavinni, mert nem tetszett a színe vagy nem jó a mérete, de nincs minőségi kifogásunk, akkor csak a kereskedő döntésétől függ, hogy kicseréli-e azt, vagy lehetővé teszi a levásárlást, mivel erre jogszabály nem kötelezi. Ezt még a vásárlás során érdemes tisztázni, és akár a blokkra is ráíratni, hogy meddig, milyen feltételekkel lehet visszavinni a terméket.

 

Amennyiben minőségi kifogásunk van, akkor minden esetben ragaszkodjunk ahhoz, hogy vegyen fel jegyzőkönyvet a vállalkozás akkor, amikor a terméket visszavisszük.

 

A jegyzőkönyvben szerepelnie kell a nevünknek, címünknek, a kereskedő adatainak, hogy milyen terméket mikor és mennyiért vásároltuk, mit kifogásolunk, mikor jelentettük be a hibát, hogyan szeretnénk, ha orvosolná a hibát a kereskedő, és annak, hogy milyen módon és mikorra teszi azt meg a vállalkozás. A jegyzőkönyvből egy példányt meg kell kapnunk, melyet akkor sem kell visszaadni, amikor a terméket javítva, vagy egy új termékre cserélve visszakapjuk. Ha a kereskedő nem akar felvenni jegyzőkönyvet, a panaszunkat írjuk be a vásárlók könyvébe.

 

Tartós fogyasztási cikk esetén, ha a hibás terméket 3 munkanapon belül visszavisszük, akkor nem kell elfogadnunk a javítást, hanem ki kell cserélnie a kereskedőnek.