Visszajár a pénz a meghiúsuló egyiptomi utazásokért

Fogyasztóvédelem - 2011-02-04

Az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába sorolta be Egyiptomot a Külügyminisztérium január 31-én. Mint az ismeretes, a kormányellenes tűntetések eredményeképpen a biztonsági helyzet jelentős mértékben romlott az arab országban, ezért az odautazás nem ajánlott.

Számtalan egyiptomi utazásra befizetett fogyasztó fordult az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülethez, hogy tájékozódjon jogairól, elutazni már nem tudnak és nem is akarnak az adott helyzetben, azonban pénzüket sem szeretnék veszni hagyni.

 

Helyettesítő szolgáltatást – tehát későbbi utazási időpontot vagy másik úti célra szóló utazást – kell felajánlani azon fogyasztók számára, akik már kifizették az egyiptomi utazásukat, az utazási szerződésekről szóló kormányrendelet szerint. Amennyiben a helyettesítő szolgáltatás az eredetinél alacsonyabb értékű, az utazásszervező köteles a díjkülönbözetet az utasnak megtéríteni. Ha azonban a fogyasztó nem tudja, vagy nem akarja a helyettesítő szolgáltatást elfogadni, a fogyasztó jogkövetkezmény nélkül elállhat a szerződéstől, az utazás díja pedig visszajár.