Visszavont számladíj

Fogyasztóvédelem - 2008-07-23

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) üdvözli a UPC Magyarország Kft azon döntését, hogy visszavonta a papíralapú számladíjat. A vállalattól kapott tájékoztatás szerint azon előfizetőik esetében, akik a számladíjat már kifizették, gondoskodnak az összeg visszafizetéséről, és erről értesítik az érintetteket.

 

Az OFE elsőként Baranya megyei panaszok nyomán értesült a UPC által bevezetett papíralapú számladíjról, de később központi irodánkba is több panasz érkezett. Ennek alapján levélben kerestük meg a vállalatot, hogy a fogyasztók számára hátrányos gyakorlatot szűntessék meg, mely a mai közlemény szerint – örömünkre – igen rövid időn belül meg is történt.

 

Egyesületünk álláspontja szerint minden olyan többletdíj, amely többletszolgáltatást nem tartalmaz, és olyan tevékenységhez kapcsolódik, amely a szolgáltatás elengedhetetlen részét képezi, tisztességtelen szerződési feltétel.

 

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület – miután nem sikerült a vállalattal egyezségre jutnia – még 2004-ben indított pert a Malév jegykiállítási díja miatt, melyet jogerősen megnyert.