A harmadik vecsési olajkút napi 600 hordóval növeli a Mol magyarországi termelését

Fontos - 2024-11-06

A két éve felfedezett vecsési kőolajmezőn, a már működő két kút mellett a Vecsés-3 kút is sikeresnek bizonyult, és napi 600 hordó kőolajjal növeli a Mol magyarországi termelését - jelentette be az olajipari cég szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A három kút mintegy 4000 hordó kőolajat termel naponta, ez a Mol Magyarország kőolajtermelésének csaknem 30 százaléka, illetve a Mol-csoport szénhidrogén termelésének 4 százaléka.

A közlemény idézte Schubert Archibaldot, a Mol Magyarország kutatás termelés ügyvezető igazgatóját, aki megállapította, hogy a vecsési mező már több mint egymillió hordóval járult hozzá a hazai termeléshez. Mint megjegyezte, ezzel a mennyiséggel lehetett csökkenteni az ország kőolajimportját. Bejelentette azt is, hogy a következő három évben is a Mol csaknem 100 milliárd forintot tervez befektetni a magyarországi szénhidrogén kutatás-termelésbe.