Az árvíz lassú levonulása során folyamatos extrém terhelést kapnak a gátak, a figyelőszolgálatot ellátó vízügyes kollégák ébersége és szaktudása kiemelten fontos szerepet kap a védekezés ezen szakaszában - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szombaton.
Nagybajcsnál már ütemesen apad a Duna, emiatt Győrnél a folyó és a Mosoni-Duna szintje várhatóan még szombaton kiegyenlítődik, mindez lehetővé teszi a Mosoni-Duna torkolati műtárgyának nyitását, a győri vízszint tetőzését
A Lajtán folyamatos az apadás, csaknem 40 centimétert csökkent már a vízszint Mosonmagyaróvárnál a péntek reggeli tetőzés óta - tették hozzá.
A Duna Budapest fölötti szakaszán a változó intenzitású, de folyamatos apadás ellenére továbbra is fokozott figyelemre van szükség a védekezőktől a töltések mentén a buzgárok, szivárgások, csurgások észlelésére és kivédésére.
A vízügyes szakemberek továbbra is 24 órás figyelőszolgálatot látnak el - tették hozzá. Kiemelték, hogy a pénteki nap során például Pilismarótnál a kiépített ideiglenes védművön az árhullám megbontotta a fóliaborítást, amely veszélyeztette a kiépített védvonal állékonyságát. A jelenséget munkatársaik időben észlelték, és megkezdték a szükséges beavatkozást.
Az OVF szerint az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője, Láng István azonnal a helyszínre érkezett, hogy koordinálja és felügyelje a munkálatokat.A vízügy és a társszervek munkatársai az érintett szakaszon egy speciális munkagéppel, kővel töltött nagyméretű - úgynevezett big-bag - zsákokat beemelve megerősítették az ideiglenes védvonalat.
A Duna tetőzése szombaton a hajnali órákban érte el Budapestet, 5 órakor 830 centiméteres vízállásnál, a 2013-ban mért legnagyobb vízszinttől 61 centiméterrel elmaradva- írták.
A Duna Budapest alatti szakaszán Paksnál előreláthatólag vasárnap éjjel, Bajánál hétfőn este várható a folyó tetőzése, harmadfokú árvízvédelmi szintet megközelítően - közölte az OVF.