Az izraeli hadsereg (IDF) hétfőre virradóra kiszabadított két, a Gázai övezetbe hurcolt túszt. Az IDF közleménye szerint a hadsereg a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal és a különleges rendőri terrorellenes kommandós egységekkel közösen indított művelete során szabadította ki a 60 éves Simon Marmant és a 70 éves Louis Hart.
Mindeközben a hadsereg légicsapást intézett a Gázai övezet déli részén lévő Rafah városa ellen. Az övezetet irányító Hamász iszlamista terrorszervezet szerint az akciónak mintegy 100 halálos áldozata van.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök X-en üdvözölte a túszok kimentését. "Köszöntöm bátor harcosainkat merész fellépésükért, amely a kiszabadulásukhoz vezetett. Csak a katonai nyomás fenntartása a teljes győzelemigvezet el az összes elhurcolt szabadon bocsátásához"- vélekedett.
A 129. napja fogva tartott két idős férfit stabil egészségi állapotban helikopteren a Tel-Aviv melletti Siba kórházba szállították további kivizsgálásra, ahol már találkoztak családjaikkal.
Az IDF szóvivője szerint korábban számos alkalommal készültek elraboltak kimentésére, melybe "végtelen órákat fektetünk". "Vártuk a végrehajtást lehetővé tevő feltételeket" - közölte.
Éjszaka betörtek a túszokat fogva tartó épületbe, és egy perccel később légicsapásokat intéztek a környék katonai célpontjai ellen a hamászosok közötti kapcsolatok felszámolása érdekében. Az akció során sok iszlamista terrorista vesztette életét.
Éjjel egykor nyitottak tüzet a második emeleti lakásra, ahol fogva tartották a Ner Jichák nevű, a Gázai övezet szomszédságában fekvő kibucból elhurcolt két izraelit, s a terrorellenes rendőri kommandó harcosai a kibontakozó tűzharcban, kimentésükig testükkel védték a két túszt.
A csapatok robbanószerkezettel betörték a titkosszolgálati információk szerint a túszokat őrző ház kapuját. Lőni kezdték őket az épületből és a közeli házakból, s mintegy egy órán át tartó csata kezdődött, hogy az izraeli erők elhagyhassák az épületet, miközben a környékre folyamatosan légicsapásokat mért a légierő.
A harcok során egy katona könnyebben megsérült. Az izraeli egységeket és a túszokat később egy előre megbeszélt helyről helikopterrel elszállították.
"További 134 túsz van a Gázai övezetben, és mindent megteszünk, hogy visszakapjuk őket" - mondta az IDF szóvivője reggeli sajtótájékoztatóján. Jichák Hercog államelnök üdvözölte a két túsz kiszabadítását, és megígérte, hogy Izrael addig cselekszik, míg az összes elrabolt haza nem térhet otthonába.
A Gázai övezet iszlamista szervezetei több mint 250 embert hurcoltak el az övezetbe az október 7-i terrortámadásban. Közülük 105-en, nők és gyermekek kiszabadultak a november végi ideiglenes tűzszünet idején, cserébe izraeli börtönökben fogva tartott női, és 19 év alatti palesztin biztonsági foglyokért, valamint humanitárius segélyekért