Az OVB megtagadta a Fidesz és a KDNP első kérdésének a hitelesítését

Fontos - 2006-11-21

Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői, késő estébe nyúló ülésén megtagadta a Fidesz és a KDNP által benyújtott első, a tandíjfizetéssel kapcsolatos népszavazási kérdés hitelesítését, mert az érinti a kormányprogramot. A két párt az Alkotmánybíróságon támadja meg a döntést.

Az OVB úgy döntött, nem kerülhet népszavazásra az a kérdés: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?". A testület a döntést azzal indokolta, hogy a kérdés a kormányprogram lényeges részét érinti, így az alkotmány értelmében erről nem lehet népszavazást kiírni.

 

A tagok hosszú vitát folytattak arról, hogy a kormányprogramot szűkebb vagy szélesebb értelemben kell-e értelmezniük. A hitelesítést heten ellenezték és ketten támogatták: Bordás Vilmos és Sándorfi György. Az OVB határozata az Alkotmánybíróság előtt támadható meg.

 

A Fidesz képviseletében Salamon László a döntést követően az MTI-vel azt közölte: meglepte a többség állásfoglalása. Mint mondta, továbbra is meggyőződése, hogy a kérdés kiállja az alkotmányosság próbáját. Az előterjesztő pártok az Alkotmánybírósághoz fordulnak - nyilatkozta a távirati irodának.

 

Salamon László úgy fogalmazott, hogy az OVB döntésével tulajdonképpen azt mondta ki, hogy ma Magyarországon lényegében nem lehet népszavazást tartani, hiszen nehezen található olyan ügy, amelyet ne érintene egy kormányprogram. Álláspontja szerint az alkotmányos tiltás a kormányprogram egészére vonatkozik, így csak arról nem lehetne népszavazást tartani.

 

Az OVB továbbá azért is a kérdés hitelesítésével szemben foglalt állást, mert (öt igen és négy nem szavazati aránnyal) úgy találta, hogy a kérdés nem szab meg határidőt, tehát nem egyértelmű, meddig szólna a tandíjfizetés tilalma.

 

Salamon László az ülés szünetében újságírók előtt arról beszélt: ezen az alapon, határidő hiányában egyetlen népszavazási kezdeményezést sem lehetne tartani. Példaként említette a NATO-csatlakozásról szóló népszavazást, ahol ugyancsak nem határoztak meg határidőt.

 

A testület ugyanakkor 3 igen, 6 nem arányban elutasította azt a javaslatot, hogy a hitelesítés megtagadásának indokai között szerepeljen a költségvetési vonzat. Az alkotmány ugyanis tilalmazza azt is, hogy a büdzsét közvetlenül érintő kérdésben népszavazást lehessen kiírni. Az OVB ülését délután öt órára hirdették meg, este nyolcig a napirendre vett hét kérdés közül mindössze egyben hoztak döntést.

 

(MTI)