Európa keleti postaládája Debrecenben

Fontos - 2006-12-18

Az M35-ös autópálya Görbeháza és Debrecen közötti szakaszát pénteken délelőtt ünnepélyes körülmények között adta át rendeltetésének Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.  A 35 kilométeres autópálya-szakasz 68 milliárd forintba kerülő kivitelezése során az építők 3 millió köbméter földet mozgattak meg, leterítettek több mint 300 ezer tonna aszfaltot, s építettek 23 műtárgyat.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter avatóbeszédében elmondta, hogy 2002-től több mint 950 kilométeresre bővült Magyarországon az autópálya-hálózat hossza.

 

– Ha a térségben bármelyik településen arról érdeklődünk, mire van leginkább szükségük, akkor azt mondják, hogy munkahelyre. Ezért épült ez az autópálya. Egyértelműen kimutatható ugyanis, hogy oda települnek munkahelyteremtő beruházások, ahová autópálya vezet. A kormány továbbra is azt tervezi, hogy 2015-re minden hazai településről – megfelelő minőségű közutakon – fél órán belül megközelíthető legyen egy autópálya. S Románia és Ukrajna felé is folytatnunk kell a gyorsforgalmi úthálózat kiépítését. –mondta a miniszter, s arra utalt: „nincs piros, narancssárga vagy kék autópálya, csak autópálya van, az emberek és a gazdaság fejlődése érdekében”.