- Tíz helyszínen 150 rendőr vett részt egy összehangolt akcióban, amely során 11 emberrel szemben intézkedtek, akik a gyanú szerint fegyveres hatalomátvételre készültek Magyarországon - közölte szerdán a rendőrség honlapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI).
Azt írták, hogy tavaly novemberben egy olyan videó került fel az egyik közösségi videómegosztó portálra, amelyen egy társaság tagjai a "Szkíta Magyarország" megalakításáról és "nemzeti szabad katonai csapatok" felfegyverzéséről beszéltek.
A KR NNI tájékoztatása szerint a csoport tagjai közölték azt is, hogy mind a volt, mind a jelenlegi kormánytagokat le fogják tartóztatni. Kilátásba helyezték, hogy "hamarosan megtörténik a magyar rendőrség lefegyverzése és a katonaság átállítása".
Az ügyben a KR NNI Bűnügyi Szolgálat Nyomozó Főosztály Erőszakos Bűncselekmények Elleni Osztály az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása előkészülete miatt eljárást indított; sikerült azonosítani a szervezet tagjait, elfogásukra kedd hajnalban került sor.
A művelet tervezésekor nem volt kizárható, hogy a tagok lőfegyverrel rendelkeznek, ezért a rajtaütések végrehajtására az NNI a Terrorelhárítási Központot (TEK) kérte fel.
Tekintettel a jelentős számú helyszínre és gyanúsítottra, illetve arra, hogy ezeknek a felszámolását egyszerre kellett végrehajtani, a TEK műveleti egységei mellett az elfogásokat az NNI Műveleti Szolgálatának egységei és a KR Bevetést Támogató Osztálya támogatta.
A Veszprém, Pest, Zala, Bács-Kiskun vármegyékben, illetve Budapesten végrehajtott akcióban mintegy 150 rendőr egyszerre tíz helyszínen tartott kutatásokat, amely során 11 emberrel szemben intézkedtek, közülük nyolcat - hét férfit és egy nőt - gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók, majd egy 53 éves murakeresztúri, egy 68 éves veszprémi és egy 88 éves váci férfit őrizetbe vettek.
A kutatások során a nyomozók több helyszínen feltehetően éles maroklőfegyvert, lőszereket, AK gépkarabélyt találtak, továbbá gáz- és riasztófegyvert, valamint gumilövedékes fegyvereket és légfegyvereket foglaltak le.
A lefoglalt tárgyak között szerepelnek még különböző - a magyar állam létezését tagadó - dokumentumok és a Szkíta Magyarország nevű szervezettel kapcsolatos iratok is.
Az NNI munkatársai találtak olyan okmányokat is, amiket a társaság állított ki a tagjainak. Ezek között voltak személyazonosító igazolványok, forgalmi engedélyek, de még diplomáciai mentességet igazoló papírok is.
Amellett, hogy a rendőrök lefoglalták a szervezet tagjainak informatikai eszközeit, a három őrizetbe vett férfi letartóztatását kezdeményezte az NNI a Zala Vármegyei Főügyészségen - olvasható a police.hu-n.