- Fokozott készültséggel várták Izraelben a zsidók purimi ünneplését és az iszlám böjti hónap, a ramadán második péntekét, miközben a Gázai övezetben folytatódott a Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni izraeli hadművelet - jelentette be az izraeli rendőrség.
Mintegy tízezer rendőrt telepítettek már csütörtök este Jeruzsálembe, többségük az óváros, a Templom-hegy és a szent helyek környékén, a többiek pedig zsidók és arabok lakta negyedekben, bevásárlóközpontokban és zsinagógákban felügyelik a rendet a zsidó közösség perzsa uralom alóli megmenekülésére emlékező purimi ünneplés és a ramadán tömeges pénteki imái alatt.
Az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette, hogy a katonák és a Sin Bét belbiztonsági szolgálat emberei pénteken is folytatják razziájukat a Gázaváros nyugati részén fekvő Sifa kórházban és környékén. Ebben a műveletben már több mint százötven palesztin fegyverest megöltek, számos fegyvert lefoglaltak, és több mint ötszáz iszlamistát foglyul ejtettek, köztük a Hamász és Iszlám Dzsihád terrorszervezet több magas rangú tagját. A Hamász két és az Iszlám Dzsihád három vezetőjét egyelőre azért nem nevezték meg Daniel Hagari szóvivő szerint, mert előbb felhasználják a tőlük nyert titkosszolgálati információt.
Az izraeli csapatok először tavaly novemberben hajtottak végre rajtaütést a kórházban - az jelentős nemzetközi tiltakozást is okozott. Később a létesítmény alatt tárták fel a Hamász irányítóközpontjának termeit és több alagutat. A Hamász és az ott dolgozó egészségügyi személyzet tagadta, hogy a kórházat katonai célokra használnák.
A hadsereg jelentése szerint a Gázai övezet középső részén vadászrepülőgépekről egy alagút lejáratát és egy katonai létesítményt lőttek, válaszul a csütörtök este Beeri kibuc felé indított palesztin rakétára.
Az övezet déli részén fekvő Hán-Júniszban közelharcban megöltek "számos" iszlamista fegyverest, és megsemmisítették a terroristatevékenységet szolgáló infrastruktúrákat.
Péntek délelőtt több százan tüntettek Cézareában az izraeli miniszterelnök villájánál, előrehozott választásokat és az október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok szabadon bocsátását biztosító egyezményt követelve. A tüntetők autós konvojokban a település útjait járták, és megzavarták a forgalmat.