Göncz Kinga: szövetségesekre van szükség

Fontos - 2006-12-24

Magyarországnak szövetségesekre van szüksége - mondta Göncz Kinga a Külügyminisztérium évzáró sajtótájékoztatóján. A külügyminiszter úgy fogalmazott: szükségünk van arra, hogy legyenek olyanok, akik egyetértenek törekvéseinkkel, akik hasonló célokat tűznek ki, mint Magyarország.

Hozzátette: külügyminiszterként úgy látja, hogy a magyar társadalom meglehetősen befelé fordul, azonban, mint megjegyezte, a globalizálódó világban szükség van arra, hogy a magyar társadalom kifelé is figyeljen. Kiemelte, hogy hazánk EU-s csatlakozása óta a magyar belpolitikai ügyek egy részét Brüsszelben intézik, a külpolitika egy része pedig beköltözött Magyarországra. Göncz Kinga szerint a Külügyminisztériumnak az is a dolga, hogy a gazdaság szereplőit segítse abban, hogy lehetőségeket kapjanak más országokban is.

 

Véleménye szerint ebben az évben volt egyfajta konfrontatív politizálás a magyar belpolitikában ugyanúgy, ahogy a külpolitikában is. Ezzel szemben az EU-ban nem ez a fő stílus, hanem az együttműködésre való törekvés - jegyezte meg. Hozzátette, meghatározó volt ebben az évben, hogy a magyarországi belpolitikai viszályokat a politikusok kivitték külföldre. A magyarokról kialakított képet ez negatívan befolyásolja, az egész országnak válik ez kárára - jegyezte meg.

 

A külügyminiszter tájékoztatása szerint elkészült egy középtávú európa-politikai stratégiai vitaanyag, melyről 2007 márciusáig sokféle fórumon kíván a kormány beszélni. Az anyagban megfogalmazódott, hogy Magyarország az EU-s integráció elmélyítését képviseli az Unión belül - közölte. Kiemelte azt is, Magyarország számára fontos a szomszédos országokkal való bizalomépítés, és a közös kormányülések folytatása.

 

Hangsúlyozta még a magyar-orosz kapcsolatrendszer fontosságát, a két ország közötti gazdasági együttműködést, valamint az ázsiai kapcsolatok kibővítését.

 

Elmondta azt is, 2007-ben a Külügyminisztérium nem tervez további létszámcsökkentést.

 

„Tizenhét évvel a rendszerváltás után érdemes újragondolni, hogy hogyan is néz ki az a külvilág, amiben mi a saját külpolitikánkat folytatjuk" - jelentette ki a miniszter, majd hozzátette: érdemes újragondolni, hogy mik Magyarország gyengeségei és erősségei külpolitikai szempontból. Mint mondta, ennek látható terméke a középtávú Európa-politikai stratégia.

 

Kérdésre Göncz Kinga elmondta, szlovák kollégájával napi kapcsolatban áll, és mint kiemelte, folyamatos párbeszéd van a két ország között.

 (www.kulugyminiszterium.hu)