A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy 2011 és 2014 között hét, többségében közbeszerzési tenderen, az ország jelentős útszóró sót forgalmazó vállalkozásai versenykorlátozó egyeztetéseket folytattak és összejátszottak egymással.
A nemzeti versenyhatóság összesen mintegy 400 millió forint bírságot szabott ki hat cégre, amelyek közül négy beismerte a jogsértést - közölte a versenyhatóság csütörtökön.
A nemzeti versenyhatóság 2014-ben indított vizsgálatot, mert észlelte, hogy az ország jelentős útszóró só forgalmazó vállalkozásai a csúszásmentesítő anyagok beszerzésére kiírt magyarországi közbeszerzéseken a beadandó árakról egyeztetéseket folytattak és a pályázatokat felosztották egymás között. A versenyfelügyeleti eljárás igazolta, hogy az érintett vállalkozások 2011 és 2014 között hét, többségében közbeszerzési tenderen egyeztették az ajánlati áraikat, a nyertes személyét, illetve felosztottak egymás között egyes tendereket. Ezek között voltak a Magyar Közút Zrt., a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. beszerzései, illetve székesfehérvári és gödöllői tenderek is. Két esetben közvetítőkön keresztül folyt a jogsértő egyeztetés.
A jelentős számú vállalkozást és nagy számú tendert vizsgáló komplex kartell eljárását a GVH kénytelen volt felfüggeszteni, a vizsgált összejátszások ugyanis nem csupán versenyhatósági következményeket vontak maguk után, hanem büntetőeljárás is folyamatban volt egyes közbeszerzésekkel kapcsolatban. A GVH összesen mintegy 3,5 évig várt a büntetőeljárás jogerős lezárására, mely alapján a rendelkezésre álló bizonyítékok újraértékelése is szükségessé vált. Több vizsgált tender kapcsán a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében a kartellbűncselekmény elkövetését is megállapította - ismertették.
A GVH Versenytanácsa az elkövetett jogsértések értékelésekor kiemelten súlyosító körülményként értékelte, hogy azok közpénzeket érintő beszerzési eljárások felosztására irányultak, illetve, hogy a vállalkozások vezető tisztségviselői is részesei voltak. A versenyhatóság ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe egyes résztvevők együttműködését, ugyanis a hat vállalkozásból négy - úgynevezett egyezségi eljárás keretében - teljeskörűen elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslatról és megfelelési program bevezetését vállalta.
A GVH Versenytanácsa végül a Magyar Plastiroute Kft.-re 139 millió forint, a Solinwest 2000 Kft.-re 112,4 millió forint, a Szabolcs-MAG 98 Kft.-re 74,4 millió forint, a "TRANSIT-SPEED" Kft.-re 42 millió forint, a Kelet-Trans 2000 Kft.-re 24 millió forint, az Agrochimtranspack Kft.-re pedig 8 millió forint, tehát összesen 399,8 millió forint bírságot szabott ki a hat vállalkozásra.
Felidézték azt is, hogy alig négy hónappal ezelőtt, 2023. október elején jelentette be a GVH, hogy az útjelfestéssel és közúti táblázással foglalkozó vállalkozások nagy része felosztotta egymás között a hazai piacot 2012 és 2014 között. A nemzeti versenyhatóság mintegy 300 milliós bírságot szabott ki 17 vállalkozásra az ország teljes területét lefedő sorozatos összejátszások miatt, egyes felelősöknek pedig büntetőjogi következményekkel is szembe kellett nézniük