Háromszáz készítményt lehet majd patikán kívül árusítani

Fontos - 2006-11-29

Mintegy 300 készítményt lehet januártól patikán kívül is árusítani - mondta el az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára. Ezen készítmények némelyikénél elképzelhető azonban, hogy a megszokottól kisebb kiszerelésben és csökkentett hatóanyaggal kerül az üzletek, benzinkutak polcaira - tette hozzá Horváth Ágnes.

 A minisztériumban kedden egyeztetés zajlott a hiper- és szupermarketek, drogérialáncok és üzemanyag-értékesítő cégek képviselőivel a vény nélkül megvásárolható gyógyszerek patikán kívüli árusításának lehetőségéről, illetve arról, hogy a különböző cégek az árusítást hogyan képzelik el - a szigorú szabályok betartása mellett.

A készítmények patikán kívüli árusítására a nemrég elfogadott gyógyszergazdaságossági törvény ad lehetőséget januártól. A készítmények szabadárasak lesznek, illetve a forgalomba hozatali engedély tulajdonosa egy maximumárat határozhat meg, ez alatt azonban árverseny várható - tette hozzá a szakállamtitkár.

 

Erdélyi Tamás, az Agip Hungária Zrt. non-oil vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: bíznak abban, hogy a lakosság ezzel a lehetőséggel jól jár. Erdélyi Tamás nem tudott arra pontos összeget mondani, hogy mennyi költségráfordítást igényel a vállalatnak az, hogy januártól gyógyszert is forgalmaznak majd.

 

Elmondta azt is, fél év múlva, de inkább egy év múlva lehet majd felmérni, melyek azok a készítmények, amelyeket a kútnál keresnek az emberek. A készítmények árával kapcsolatban elmondta: "tisztességes" árrést fognak megállapítani, és véleménye szerint nem lesznek drágábbak a készítmények, mint a patikákban, és követik majd a konkurrens cégek árpolitikáját is. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke a betegtájékoztatásra helyezte a hangsúlyt.

 

Véleménye szerint a patikán kívüli gyógyszerárusítással a kistelepülések járnak majd jól. Dezső Antal, a Gyógyszerfutár Kft. vezetője szerint nem politikai kérdés a gyógyszerek patikán kívüli árusítása. Igény van ezekre a szolgáltatásokra, így a Gyógyszerfutár szolgáltatásaira is, azonban a kft.-től vényre kiadható gyógyszer is rendelhető - jegyezte meg.

 

Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy a gyógyszernek a patikában van a helye. A törvény megszületése után a nagy multinacionális és a kormányhoz közeli cégeknek is épülnek a gyógyszertárai, így beigazolódott, amit a Fidesz korábban hangoztatott: "túl sok az éhes száj kormányzati közelben, akik nagy fantáziát látnak a gyógyszertár-alapításban" - fogalmazott a volt egészségügyi miniszter.

 

Feltette a kérdést, hogy miért vásárolna a beteg patikán kívül, ha ezeken a helyeken csökkentett hatóanyagban és kisebb kiszerelésben jut a készítményhez. Hozzátette: azzal, hogy a készítmények szabadárasak lesznek, nőnek majd a lakossági terhek, és nem igazolódott be az sem - tette hozzá a politikus -, hogy a patikán kívüli árusítás javítja a kistelepüléseken élők gyógyszerellátását.

 

 

(MTI)