A Gázai övezetben szerdán folytatták a gázai civilek segélyezését az elosztó pontokon; a Gázai Humanitárius Segélyalap (GHF) közel 850 ezer adag élelmet osztott szét.
Kedden káosz tört ki az egyik központnál, miután elterjedt, hogy a GHF közleményben tudatta, leállítja a segélyosztást. A várakozó emberek betörtek a központba, és a biztonságiak - az áldozatok elkerülése érdekében - hagyták, hogy az aznapi segélyeket elvigyék. A GHF nem sokkal később közölte, a neki tulajdonított közlemény álhír, amelyet a Hamász terrorszervezet terjesztett el
Az amerikai alapítvány szerdán nyilatkozatot adott ki, amelyben közölte, újraindult a segélyosztás. Megnyílt egy új központ, amely délelőtt kiosztotta a napi adagokat. A többi központ fokozatosan nyílik meg. A kiosztás rendben zajlott, a Hamász fenyegetései ellenére is - áll a közleményben.
Az alap azt írta, hogy az élelmiszercsomagok kiosztása "továbbra is sürgős", de óráról órára "egyre több ember kap ételt, és visszakapja az önbecsülését. Reményt hozunk, itt vagyunk, és dolgozunk".
A kiosztott csomagok olyan alapvető élelmiszereket tartalmaznak, mint a cukor, só, tészta, olaj és keksz. Többségük török gyártmány, de kedden izraeli termékek is voltak a dobozokban.
Ezen termékek ára a Gázai övezetben az utóbbi hetekben akár kétszáz százalékkal is megemelkedett, de a segélyosztás kezdete óta komoly csökkenést jegyeztek fel. A támogatásban nem szereplő zöldségek és gyümölcsök ára is esni kezdett: egy kiló burgonya vagy paradicsom ára jelenleg 15-20 sékel (1500-2000 forint) a déli részen, ahol működnek az elosztó központok, míg az övezet északi részében, ahol még nem nyíltak meg, szinte elérhetetlenek ezek a termékek.
Szerdán a GHF hangsúlyozta, hogy kedden senki nem sérült meg a kaotikus helyzetben. A Hamász egészségügyi minisztériuma ezzel szemben azt állította, hogy legkevesebb egy ember meghalt. A Hamász arra szólította fel a gázaiakat, hogy ne menjenek a segélyosztó helyekre, és szerdán közleményt adott ki a segélyezés új módszere ellen.
Szerdán az izraeli hadseregnek a palesztin civilek közigazgatását intéző, COGAT nevű egysége közölte, hogy több mint 400, humanitárius segélyt szállító teherautó várakozik a Kerem Salom-i átkelőnél. A szállítmányt a korábbi megállapodások alapján az ENSZ-nek akarták átadni, de a világszervezet nem vette át - tudatták.