Kilencezer ággyal és négy kórházzal kevesebb

Fontos - 2007-01-10

Az Egészségügyi Minisztérium honlapján nyilvánosságra hozta, hogy a tárca hány kórházi ágy fenntartását javasolja az egyes régiókban. A lista alapján kb. 9000 kórházi ágy szűnik meg az országban. Az átalakítás során ugyanis 60 ezerről 44 ezerre csökken az aktív ágyak száma, miközben a krónikusoké 20 ezerről 27 ezerre nő.

Teljesen megszűntetné a minisztérium Budapesten a Schöpf-Mérei Kórházat és a budai MÁV-ot, a kecskeméti Repülőkórházat, illetve a borsodi dialíziscentert, míg a siklósi, a bonyhádi, a szikszói és a móri kórházban csupán rehabilitáció és krónikus ápolás maradna. A Hírszerző internetes újság elemzése szerint: a minisztériumi lista alapján egyértelmű, hogy az átalakítások legnagyobb vesztese a sebészet, a gyerekgyógyászat, a fül-orr-gégészet és a belgyógyászat lesz, de számos helyen szűnik meg a szülészet-nőgyógyászat, a traumatológia, az urológia és a szemészet is.

 

Ugyanakkor több kiemelt kórháznak, köztük az Uzsokinak, a Bajcsy-Zsilinszky Kórháznak és a Semmelweis Egyetemnek a törvény által előírt garantált ágyszámon felül további kapacitásokat biztosítana a miniszter. Az igen sokat emlegetett Sportkórház végül megmaradhat: 40 aktív és 50 krónikus ágy ajánlását kapta.

 

A miniszter javaslata szerint a dél-dunántúli régióban a tervezett 1192 aktív ágyon felül 100 plusz aktív ágyról dönthet a helyi Regionális Egészségügyi Tanács. Az észak-alföldi régióban 2492 ágyon felül 41, az észak-magyarországi régióban 2229-en felül 20, a közép-dunántúli régióban 1233-on felül 139, a közép-magyarországi régióban 5950-en felül 290, a nyugat-dunántúli régióban a miniszteri javaslat szerinti 470-en felül 119 aktív ágyra nem tett intézményi szintű javaslatot, vagyis ezek elosztásáról dönthetnek a RET-ek. A dél-alföldi régió számára a javasolt 2142 ágyon kívül a miniszter nem adott meg ajánlásában elosztható plusz kapacitást. A fővárosban a miniszter elképzelései szerint 9 intézményben kizárólag krónikus betegellátás folyna: a Bethesda Gyermekkórház 178, a Budai Gyermekkórház 120, a Heim Pál 490, a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet pedig 120 ággyal működne.

 

A javaslatot Molnár Lajos tárcavezető hétfőn juttatta el a regionális egészségügyi tanácsokhoz, ahol húsz napon belül kötelesek dönteni a végső számokról. Ha helyi szinten nem tudnak megegyezni, nyolc napon belül a miniszter listája lép életbe.

 

Még a szocialista politikusokat is meglepte az egészségügyi miniszter régióknak küldött, a kórházi ágyszámokról szóló javaslata. Schvarcz Tibor, az egészségügyi bizottság alelnöke (MSZP) elmondta: "a korábbi konszenzus közeli állapotot teljesen átszabta ez a lista, (...) nem tudom, hogy lehet ezek után megegyezni".

 Forrás: KDNP webszerkesztőség

mno.hu

inforadio.hu

Hírszerző