2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 10,0 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 0,8 százalékkal bővült.
A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,8 százalékkal kisebb volt a februárinál. 2024 első negyedévében az építőipar termelői árai 6,7 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 18,6, az egyéb építmények építésében 24,2 százalékkal kisebb volt a termelés volumene márciusban az előző év azonos hónapjához képest. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése viszont 9,1 százalékkal bővült.
A megkötött új szerződések volumene 19,4 százalékkal nőtt. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 50,2 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 23,3 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.
Az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 3,7, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 0,7, az egyéb építményekre vonatkozóké 6,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
Az év első három hónapjában az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés volumene 2,3 százalékkal emelkedett.
Az építőipar ágazatain belül 2024 első negyedévében az egyéb építmények építésében és a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben hasonló mértékben (7,3 és 7,1 százalékkal) míg az épületek építését tekintve kevésbé (5,4 százalékkal) emelkedtek az árak 2023 első negyedévéhez mérten. Az építőipar árai 2,4 százalékkal magasabbak voltak az előző negyedévinél.