- Lemondott sajóvelezdi gyülekezeti lelkipásztori szolgálatáról Pásztor Dániel, akinek ezzel megszűnik református püspöki és zsinati lelkészi alelnöki megbízatása is - közölte a Magyarországi Református Egyház csütörtökön a honlapján.
Azt írták, a lemondás - amelynek magánéleti, egészségi okai vannak - az illetékes Borsod-Gömöri Református Egyházmegye elnökségének lemondást megállapító határozatával válik hatályossá.
"Pásztor Dániel döntéséről tájékoztatta a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsát, amely testvéri szeretettel áll mellette az elhatározásában; szolgálatára hálás szívvel gondol, és további életére Isten áldását kéri" - fogalmaztak.
A Tiszáninneni Református Egyházkerület a Magyarországi Református Egyház választási szabályai szerint választ majd új püspököt - áll a közleményben
Az egyháznak négy püspöke van: Pásztor Dánielen kívül Balog Zoltán (Dunamelléki Református Egyházkerület), Fekete Károly (Tiszántúli Református Egyházkerület) és Steinbach József (Dunántúli Református Egyházkerület). A zsinat lelkészi elnökévé áprilisban Steinbach Józsefet választották, miután Balog Zoltán püspök lemondott erről a tisztségéről.