Új vasúti nyomvonalat építenek, addig október 19-től Debrecen és Nagykereki között vonatpótlóbuszok szállítják az utasokat - közölte a Mávinform szerdán, a CATL akkumulátorgyár fejlesztéseivel indokolva a döntést.
A vasúttársaság azt írta: "kormányzati tervek szerint a térségben zajló munkahelyteremtő beruházásoknak jobban megfelelő, új nyomvonalat kap a 106-os vasútvonal".
Kiemelték, a vonatpótló autóbuszok menetrendje illeszkedik a térségben élők utazásai igényeihez, a menetidő pedig akár fél órával is rövidülhet a korábbiakban megszokotthoz képest.
A vonalon a vonatforgalom várhatóan a Debrecen-Berettyóújfalu-Biharkeresztes-Nagyvárad vasúti kapcsolat kiépítésekor indul majd újra.
A vonatforgalom átmeneti szünetelését azzal indokolták, hogy a debrecen-déli gazdasági övezet következő ütemében "a CATL akkumulátorgyár a 106-os vasútvonal által használt állami földterületen is fejlesztéseket hajt végre".
Az átadás feltétele a vasútvonal egy szakaszán a pálya és a töltés bontása, továbbá a rekultiváció, amelyeket októberben meg kell kezdeni, hogy az átadás határidőre megvalósuljon.
- írták.
Hozzátették: ennek megfelelően a jelenleg közlekedő átlagosan napi 20 járatot vonatpótló buszokkal váltják ki, amelyek már 2022-2023 óta ugyancsak közlekednek a vonalon, jelenleg napi 11 vonatot helyettesítenek.
Október 13-tól, kora reggeltől késő estig órás ütemben fognak közlekedni a buszok Debrecen és Nagykereki vasútállomások között, de lesznek betétjáratok és gyorsjáratok is. Hajnalban és késő éjszaka is megmarad az eljutási lehetőség - ismertették.
A pótlásra korszerű, klimatizált és a szigorúbb kibocsátási normáknak megfelelő, környezetbarát működésű Euro 6-os motorral felszerelt buszokat állítanak forgalomba. A pótlóbuszok többsége csatlakozik a Tokaj InterCitykhez és a Nyírség InterCitykhez.
Kitértek arra:
A megállási helyek nem módosulnak, csak egy kivétel lesz: Konyáron a vasútállomás helyett a könnyebben megközelíthető Konyár, Sóstói utca 14. megállóban állnak majd meg a buszok.
A közlemény szerint a Debrecen-Nagykereki vonal a Debrecen-Berettyóújfalu-Biharkeresztes-Nagyvárad vasúti kapcsolat kiépítésekor éled majd újjá.
- áll a közleményben.