A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elfogadhatatlannak tartja a fogyatékos személyek jogairól szóló törvény módosítására benyújtott kormányzati javaslat egyes elemeit. A szövetség szerint ezek több évtizedes visszalépést jelentenek a fogyatékosügy terén, és szembe mennek a nemzetközi és európai normákkal is.
A MEOSZ keddi közleményében azt írta: a múlt pénteken beterjesztett módosítások jelentős részét a civilek nem ismerték előzetesen, így nem is támogatták.
A MEOSZ arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza az előterjesztés azon részeit, amelyek megszüntetik az akadálymentesítésre, a társadalmi egyeztetésre és az Országos fogyatékosügyi program parlamenti ellenőrzésére vonatkozó törvényi garanciákat.
Azt is kérik a kormánytól: nyújtson be egy olyan javaslatcsomagot, amely reális, betartható törvényi határidőket tartalmaz az akadálymentesítésre vonatkozóan, és tartalmazza azokat a javaslatokat is, amelyeket a törvénymódosítás előkészítése során a civilekből és kormánytisztviselőkből álló bizottságok dolgoztak ki.
A szövetség ugyanakkor megjegyezte, a kormány indítványának pozitív intézkedései is vannak. Ezek között a fogyatékossági támogatás és a vakok személyi járadéka nyugdíjakhoz hasonló éves emelését és a fogyatékosság fogalmának a vonatkozó ENSZ-egyezménynek megfelelő pontosítását támogatja a MEOSZ.