Dohánytermékkel kereskedő szír bűnbandán ütöttek rajta a napokban a budapesti pénzügyi nyomozók - közölte Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága kedden
Azt írták: a banda két szír tagja csaknem ezer karton, zárjegy nélküli cigarettát akart értékesíteni egy négyfős magyar társaságnak, amikor a NAV munkatársai lecsaptak. A szírek gépkocsival próbáltak elmenekülni, de a MERKUR bevetési egység elfogta őket.
Az elkövetőket őrizetbe vették. A nyomozóhatóság a két szír férfit üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt, míg a négy magyar állampolgárt, akik vevőként jelentek meg a helyszíneken, pénzmosás miatt gyanúsítottként hallgatta ki - ismertette a NAV.
Az eljárás során a szír állampolgárokat a bíróság letartóztatta, a magyar állampolgárok szabadlábon védekeznek.
Jelezték azt is, hogy az egyik szír elkövető hazánkban menekülti státusszal rendelkezik, a másik férfi menedékjogát korábban visszavonták, ugyanakkor jelenleg igazolás birtokában jogszerűen tartózkodhat Magyarország területén.
A közleményből kiderül: a nyomozók - az üggyel összefüggésben - kilenc helyszínen végeztek házkutatást; az illegális cigaretta mellett a bűncselekmény elkövetéséhez használt gépjárműveket, valamint nagyobb összegű készpénzt is lefoglaltak.