- A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 50 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésével, 63 százalékuk pedig azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, 2024-ben munkahelyet vált - közölte a Trenkwalder február első felében végzett kutatásának eredményét pénteken.
A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó társaság 500 versenyszférában dolgozó munkavállaló megkérdezésével végzett felmérése alapján a fizetésükkel elégedetlenek 49 százaléka megelégedne 20 százalékon belüli béremeléssel, további 29 százalékuk pedig 20-30 százalék közötti plusz jövedelmet tartana megfelelőnek.
A közlemény idézte Nógrádi Józsefet, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatóját, aki elmondta, ebben a helyzetben a korábbinál többen érzik úgy, hogy egy munkahelyváltás könnyebben oldhatja meg az anyagi problémáikat. A válaszadók 63 százaléka tervez egy éven belüli munkahelyváltást, ami komoly változás a tavaly ilyenkor mért 38 százalékhoz viszonyítva.
Azonban kérdéses, mennyire ölt majd testet tényleges munkahelyváltásokban az erre vonatkozó szándék erősödése. A Trenkwalder szerint a válaszadók is tisztában vannak azzal, hogy egyelőre nem tért vissza a munkaerőpiacon a 2020 előtti helyzet, amikor szinte minden jelentkező rövid időn belül el tudott helyezkedni. A felmérésben részt vevők 59 százaléka úgy érzi, az idén nehezebben tud egy, a szakmájának megfelelő munkahelyen elhelyezkedni, mint egy évvel korábban, míg tavaly ez az arány 53 százalék volt.
Nógrádi József megjegyezte, hogy bár munkahelyváltásra vélhetően nem lesz mindenkinek lehetősége, ám a munkáltatóknak célszerű felkészülniük arra, hogy az idén a tavalyinál nagyobb fluktuációval kell szembesülniük.
Magyarországon már több mint 25 éve van jelen a Trenkwalder,a cég 2022-ben 24,7 milliárd forint nettó árbevétel elérése mellett csaknem 14 ezer munkavállalót helyezett el 477 partnere körében.