Ursula von der Leyen: az ukrajnai háború eloszlatta az illúziót, hogy a béke örök

Fontos - 2024-10-30

Oroszország Ukrajna elleni háborúja számos illúziót eloszlatott, köztük annak az illúzióját, hogy a béke örök – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, Sauli Niinistö korábbi finn államfővel tartott sajtótájékoztatóján szerdán.

A sajtótájékoztatón, melyen Niinistö bemutatta Európa polgári és katonai felkészültségéről és cselekvési képességéről készített jelentését, Ursula von der Leyen azt mondta: az ukrajnai háború eloszlatta azt az illúziót is, hogy Európa eleget tesz a biztonsága szavatolása érdekében, legyen az gazdasági, katonai, vagy hagyományos, illetve kibernetikai jellegű.

"Ahogy körülnézünk, egyértelművé válik, hogy nincs helye több illúziónak. A világ ugyanolyan veszélyes, mint amilyen veszélyes volt már generációk óta"

- fogalmazott az uniós bizottság elnöke.

Az összes érintett szereplőt és erőforrást össze kell vonni a súlyos válságok kezelése érdekében.

A felkészültségre való figyelemnek az uniós döntéshozatal részévé kell válnia, hogy kezelni lehessen minden fenyegetést és kockázatot - mondta Von der Leyen, majd kifejtette: ez azt jelenti, hogy a politika valamennyi eszközét és erőforrását összehangoltan kell alkalmazni, a magánszektor, a civil társadalom és az állampolgárok bevonása mellett mozgósítva a hatóságokat nemzeti, helyi és uniós szinten egyaránt.

"Fokoznunk kell erőfeszítéseinket a védelem területén, tudva, hogy a legrosszabbra való felkészülés segíthet megelőzni, hogy bekövetkezzen" - tette hozzá beszédében az uniós bizottság elnöke.

Niinistö a jelentés bemutatásakor hangsúlyozta: az EU számára az a legfontosabb, hogy minden kockázatra felkészülve képes legyen biztonságot nyújtani az európaiaknak.

Mint mondta:

a jelentés rámutat arra, hogy az összes érintett szereplőt és erőforrást össze kell vonni a súlyos válságok kezelése érdekében.

Kiemelte: az uniós szerződések értelmében a tagállamok felelősek saját biztonságukért, azonban közös érdek, hogy közösen készüljenek fel az egész EU-t érintő fenyegetésekre.

"Ha egy tagállam biztonsága meginog, mindannyian bajban vagyunk. Az elmúlt években a koronavírus-járványra és az ukrajnai háborúra reagálva az EU már számos fontos rendeletet hozott, ad hoc megoldások formájában. A rögtönzésekről azonban a proaktív felkészültségre kell áttérni" - fogalmazott.

A felkészülést véleménye szerint átfogó uniós kockázatértékelés kidolgozásával kell kezdeni, amely feltérképezi az EU azon alapvető fontosságú funkcióit, melyeket - mint kiemelte - minden körülmények között meg kell védeni.

Emellett tájékoztatni kell az embereket a kockázatokról annak érdekében, hogy képesek legyenek hozzájárulni a szélesebb körű társadalmi felkészüléshez

- tette hozzá.

A korábbi finn államfő továbbá hírszerzési együttműködési szolgálat és szabotázsellenes hálózat létrehozását szorgalmazta az Európai Unión belül.

Niinistö rámutatott, hogy "rosszindulatú szereplők" kihasználják a jogszabályi és gyakorlatbéli eltéréseket az uniós tagállamok kémelhárítási rendszereinek területén, ezért a titkosszolgálati tevékenységek szabályozásának harmonizációjára szólított fel. Véleménye szerint egy, külföldi illetéségű, magas kockázatot jelentő személyeket nyilvántartó uniós szintű adatbázist kellene létrehozni.

Azt is javasolta továbbá, hogy szükség esetén korlátozni kellene a szabotázs vagy kémkedés szempontjából kockázatot jelentő országok diplomáciai személyzetének valamint állampolgárainak szabad mozgását az EU-n belül.