A bíróság elrendelte a Magyar Könyvklub felszámolását

Gazdaság - 2006-07-24

Így bekövetkezett az, amit a három és fél éve súlyos pénzügyi zavarokkal küzdő cégnek eddig sikerült elkerülnie: a Fővárosi Bíróság elrendelte a felszámolását – tudta meg a NAPI Gazdaság.

A bíróságnál az MK egyik angol partnere kezdeményezte az eljárást egy mintegy 9 millió forint értékű lejárt tartozás miatt – mondta Rózsáné Krizsa Rozália felszámolóbiztos. A társaság tartozik az APEH-nek, bankoknak és szállítóknak, az adósság mintegy egymilliárd forintot tehet ki – értesült a lap Hegedűs Istvántól, az MK elnök-vezérigazgatójától. Hegedűs szerint ugyanakkor az MK 2005 közepe óta – amikor alig egy év után kiszállt belőle a svájci V&R Holding AG – minden hónapban üzemi szinten több tíz milliós eredményt ér el a kiadói tevékenységgel, valamint a katalógusos és online értékesítéssel. Így a felszámolóbiztos engedélyezte, hogy az eljárás alatt is működjön a cég, amíg nem termel újabb veszteséget.

 

A német Bertelsmann-csoport által alapított MK volt az első vállalkozás Magyarországon, amely 1992-től bevezette a klubrendszerű és katalógusos könyvértékesítést. Hat évvel később a már kiadóval is rendelkező MK a Budapesti Piac (BP) Rt. tulajdonába került. (A BP tulajdonosa a Hegedűs érdekeltségébe tartozó Student Vállalkozási Kft.) Majd azzal, hogy a BP-n keresztül az MK megszerezte a nagykereskedő Saxum Kft.-t és az országszerte több mint ötven boltot üzemeltető Bibliofil Kft.-t, az első magyarországi könyves cég lett, amely a kiadásban, a kis- és nagykereskedelemben, a katalógusos és online értékesítésben egyaránt részt vett. A 2000-es évek elején az évi 4-5 milliárdos forgalommal a piac 8-10 százalékát uralva az egyik legjelentősebb könyves céggé fejlődött. A bizományba átvett könyvek és a jogdíjak késedelmes kifizetése, a késve teljesített megrendelések és a készletek nyilvántartási problémái azonban oda vezettek, hogy 2003-at 300 milliós, 2004-et pedig 1,5 milliárdos veszteséggel zárta (4,2 milliárd, illetve 2,3 milliárdos árbevétel mellett). A tartozások a hitelekkel együtt ekkor meghaladták a 4 milliárd forintot. Az Alexandra márkanevet használó Pécsi Direkt Kft. 2003 végén kezdeményezte is a MK felszámolását, de végül elállt ettől, mivel a követelésért cserébe az MK átadta néhány boltját és azok készleteit; hasonlóan jutott üzletekhez a Líra és Lant Rt. és a Lapics Kft. is.

 

A tartozások ledolgozására racionalizálták a társaság működését: a nagykereskedelmi tevékenységet 2004-ben kihelyezték a Sunbooks Kft.-hez. Ebben az évben szerzett a társaságban félmilliárd forintos tőkeemeléssel 49 százalékos tulajdonrészt a V&R, a tőkét a hitelek törlesztésére és fejlesztésekre fordították. Nagy leépítésekbe kezdtek, az akkori csaknem ötszáz főnek jelenleg kevesebb mint tíz százaléka dolgozik a cégnél. A még megmaradt saját boltoktól szintén megváltak tavaly. Az év közepén kiszállt a V&R, részesedését a Student vette meg. (forrás: Napi Gazdaság)

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza