A gazdasági válság nincsen hatással karácsonyi vásárlói kedvünkre

Gazdaság - 2008-12-08
Rendkívüli eredményeket hozott a Kirakat.hu és a Szonda Ipsos legújabb, a karácsonyi vásárlást vizsgáló kutatása: az életünk majdnem minden területére kiható gazdasági válság ellenére sem tervezünk kevesebbet költeni idén, mint tavaly karácsonykor. A kutatás szerint nem csökken, hanem nő a felvenni kívánt áruhitelek száma a múlt évihez képest, a nők szívesebben, a férfiak többet költenek, a netezők pedig továbbra is tudatosabbak.

Megnyugtató, hogy a magyar lakosság kétharmada időben megkezdi a karácsonyi vásárlást, csak minden ötödik ember hagyja az utolsó percekre a készülődést.

 

A Kirakat.hu termék-, ár-, és bolt-összehasonlításokat kínáló portál a Szonda Ipsos-szal együttműködve 2008 novemberében – a tavalyi év azonos időszakához hasonlóan – megvizsgálta, hogy a 18 év feletti felnőtt magyar lakosok mit vásárolnak karácsonyra, honnan és milyen formában tájékozódnak a megvásárolni kívánt termékkel és szolgáltatásokkal kapcsolatban, illetve mekkora összeget költenek az ajándékokra.

 

Nem spórolunk a gazdasági válság miatt és a hitelfelvételi kedv is változatlan

 

A Kirakat.hu és a Szonda Ipsos közös 2008. évi friss kutatása szerint a magyar lakosság a gazdasági válság érezhető hatásai ellenére sem kívánja csökkenteni karácsonyi kiadásait, sőt a megkérdezettek egy része még bőkezűbb szeretne lenni, mint tavaly. A felnőtt magyar vásárlók több mint 60%-a – a tavalyi adatokhoz hasonlóan - idén is legfeljebb 30 ezer forintot költene karácsonyi ajándékokra, míg ennél nagyobb kiadással a lakosság negyede számol.

 

 

A felmérés alapján a Magyarországot is érintő világgazdasági válság a hitelfelvételi kedvünkre sem lesz hatással: míg tavaly az ajándékot vásárlók 2%-a vett fel áruhitelt, addig idén 3% tervezi később kifizetni a karácsonyi meglepetéseket.

„A jelen körülmények között meglepő, hogy a magyar lakosság karácsonyi vásárlási kedve 2007-hez képest nem csökkent, hiszen a gazdasági válság lassan az élet összes területén érezteti hatását. Úgy tűnik, továbbra is az egyik legfontosabb ünnepünk a karácsony, így egy átlag magyar vásárló igyekszik nem az örömet adó ajándékokon spórolni, hanem inkább a mindennapi lakossági fogyasztás – energia, víz, áram stb. – csökkentésével takarékoskodni” – hangsúlyozza Birkás Dávid, a Kirakat.hu főszerkesztője.

 

A nők szívesebben, a férfiak nagyobb értékben ajándékoznak, a netezőkre mindkét ismérv igaz

 

A Kirakat.hu és a Szonda Ipsos kutatására adott válaszok szerint a nőkre és a fiatalabb korosztályra az átlagosnál nagyobb ajándékozási kedv jellemző, mint a férfiakra, illetve a 60 év felettiekre. Ugyanakkor a férfiak, a 40-49 éves korosztály, a diplomások, a budapestiek, a magas társadalmi státuszúak közt az átlag felett reprezentáltak azok, akik 30 ezer forintnál is többet fordítanának idén karácsonyi ajándékokra. Az internet-hozzáféréssel rendelkezőkre és a netet használókra mindkét megállapítás helytálló, vásárlási és a költési hajlandóságuk ugyanis az átlagosnál is nagyobb.

 

A fehérnemű kiszorította a mobiltelefont a TOP 10-ből

 

Továbbra is az illatszerek, ruházati cikkek, könyvek, valamint a gyermekjátékok számítanak a legnépszerűbb ajándékoknak, de a tavalyi évhez képest változás, hogy a fehérnemű kiszorította a mobiltelefont a TOP 10 megvásárolni tervezett ajándékok közül.

Az eredmények egyértelműen megmutatják azt is, hogy a férfiak és a nők a saját nemükre jellemző tárgyakat részesítik előnyben, így például a hölgyek nagyobb arányban vásárolnak ruhát, gyermekjátékot és fehérneműt, míg az urak inkább CD-t, DVD-t és karórát vesznek. Ugyancsak érdekessége a felmérésnek, hogy az internethasználók esetében az átlagosnál nagyobb arányt képviselnek azok, akik kozmetikai termékkel, könyvvel és konyhai eszközökkel lepik meg szeretteiket.

 

Közeli bevásárlóközpontokban átlagosan 1-2 óra alatt vásárolunk be

 

A 2007-es adatfelvételhez képest még inkább növekedett a bevásárlóközpontok és a hipermarketek népszerűsége: 5-ből 4 ember innen szerzi be a megvásárolni kívánt termékeket. Népszerűek azonban a piacok (válaszadók 59%-a) és a szaküzletek, szakáruházak (válaszadók 56%-a) is – ez utóbbi főként a férfiak és az internet-hozzáféréssel rendelkezők körében.

A felnőtt magyar lakosok jellemzően (70%) továbbra is november-decemberben kezdenek készülni a karácsonyra, azonban 4%-kal nőtt azok aránya (18%), akik az utolsó hétre hagyják az ajándékok beszerzését. Ez utóbbi csoporthoz tartozik az internetről nem tájékozódók nagyobb része, míg például a netezők közül a webáruházban vásárlók már ősszel hozzákezdenek a karácsonyi készülődéshez.

„A 2008-as kutatásban a karácsonyi vásárlással eltöltött időt is vizsgáltuk,” - magyarázza Birkás Dávid – „a válaszadók nagy része több alkalommal eltölt egy-két órát a vásárlással, míg a megkérdezettek mintegy harmada mindössze egy alkalommal pár óra alatt néhány boltot felkeresve vásárol. Az internetezők azonban jellemzően több időt szánnak a karácsonyi vásárlásra, a webáruházak szolgáltatásait már korábban kipróbálók ugyanakkor a szerzett információknak köszönhetően leszűkítik a vásárlási időt néhány órára.”

 

Még mindig kevesen tájékozódunk vásárlás előtt, a netezők továbbra is tudatosabbak

 

A Kirakat.hu és a Szonda Ipsos kutatása szerint a vásárlók 60%-a továbbra sem tájékozódik a karácsonyi vásárlás előtt, inkább ösztönszerűen dönt a fa alá kerülő csomagokról. Az ünnepi bevásárlást megelőzően információt gyűjtők aránya pedig az átlagosnál szignifikánsan nagyobb a diplomások, a megyeszékhelyeken élők, a kedvező társadalmi státuszúak, valamint az internet-hozzáféréssel rendelkezők között.

Érdekes eredmény, hogy a karácsonyi vásárlás előtt tájékozódók 75%-a elsősorban az áruházak akciós kiadványaiból informálódik – ez különösen jellemző a nőkre –, míg a megyeszékhelyen élőknél a személyes tapasztalat a legfontosabb.

 

A felmérés azt mutatja, hogy míg az internetet használók közel fele szokott tájékozódni a karácsonyi vásárlás előtt, addig az internetet nem használók csak közel harmada. Valószínűleg az előzetes információgyűjtésnek is köszönhető, hogy a neten tájékozódók jóval kisebb arányban vannak kitéve a spontán vásárlás kísértésének, és kisebb részük vásárol a karácsony előtti utolsó héten.

 

Forrás: Kirakat.hu