A kenyér újabb 15%-kal, a húsfélék akár 25%-kal is drágulnak majd szeptembertől

Gazdaság - 2006-08-25

A megszorító intézkedések hatására a pékek szeptemberben újabb 10-15 százalékos áremelésre kényszerülnek – mondta a Magyar Pékszövetség elnöke. Ilonka Boldizsár szerint az idén összesen 25-30 százalékos sütőipari drágulás miatt az olcsóbb kenyérfélék fogyasztása nő majd, míg a drágább, úgymond finom termékeké csökkenni fog.

A malom- és takarmányipar cégei a tavalyinál szerényebb idei gabonatermés, a dráguló alapanyag miatt átlagosan 20 százalékkal növelik áraikat. A fogyasztói árakban ez az 5 százalékos áfaemeléssel növelten jelenik majd meg.

 

A Gabonaszövetség számításai szerint – az egy főre jutó éves 86 kilós fogyasztásból kiindulva – havonta 100-120 forinttal kell többet fizetnie a lisztért az átlagpolgárnak. A nagyobb húsfeldolgozókat tömörítő Hússzövetség tegnap bejelentette: a hús és hústermékek esetében 10-25 százalékos fogyasztói áremeléssel kell számolni. Ezt a kormányzati intézkedésekkel, költségeik növekedésével, a húspiaci helyzet változásaival és az áfaemeléssel indokolták. A baromfitermékek szeptembertől az áfa emelésétől függetlenül átlagosan 10-15 százalékkal drágulnak. (forrás: hirado.hu/MNO)

 

Kapcsolódó anyag:

Drágább a vonat és a busz szeptembertől