A kormány az átvett magán-nyugdíjpénztári vagyonból csökkenti az államadósságot

Gazdaság - 2011-06-15

  Orbán Viktor miniszterelnök kedden Belgrádban bejelentette, hogy a magyar kormány a nemzeti össztermék 81 százalékát kitevő államadósságot július 1-jétől 77 százalékra csökkenti egy lépésben, erről jövő héten lesz bejelentés. A miniszterelnök a sajtónak azt is elmondta, hogy Magyarország minden rendelkezésre álló pénzt az államadósság csökkentésére fordít.

    A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) keddi közlése szerint a pénztárak összességében 2.946 milliárd forintnyi vagyont adtak át az Államadósság Kezelő Központnak (ÁKK, amelyből mintegy 140 milliárd forintnyi volt a készpénzállomány.

    Barta György, a CIB Bank vezető elemzője elmondta: az államadósság idei csökkenése az átvett nyugdíjpénztári vagyonnak tudható be. A CIB vezető elemzője úgy vélekedett, hogy a kormány fiskális rátermettsége jövőre derül ki igazán, amikor nem lesznek ilyen nagy egyedi bevételek, mint például a nyugdíjvagyon. A csökkenés be van árazva, erre a piac számít, inkább az lesz az érdekes, hogy az adósság milyen mértékben tud majd csökkenni 2012-ben - tette hozzá.

    A kormánynak többféle előrejelzése is volt arra vonatkozóan, hogy milyen mértékben tud csökkenni az adósságpálya. Egy kicsit eltér attól, amit a nemzetközi szervezetek várnak, a kormány egy kicsit meredekebben csökkenő adósságpályára számít. Ez Barta György szerint elsősorban annak tudható be, hogy a növekedési előrejelzéseik is valamivel optimistábbak, mint a nemzetközi szervezeteké.

    Erre vonatkozóan is volt egy kisebb vita az Európai Bizottság és a Matolcsy György vezette minisztérium között - emlékeztetett az elemző. Elsősorban a növekedési várakozásokban, a nagy eltérés a magánfogyasztási komponensből adódik. "A nemzetközi szervezetek és mi is egy kicsit óvatosabbak vagyunk ezzel a komponenssel kapcsolatban, mert úgy gondoljuk, hogy a laza munkaerőpiac, a hitelszűke és a kormányzati megszorító intézkedések miatt nem lesz olyan mértékű a fellendülés e téren, mint amire ők számítanak. Valószínűbb az, hogy a kormány konzervatívabb növekedési szcenáriója az, ami majd megvalósul, s ennek megfelelően alakul majd a növekedés, és ennek megfelelően tud majd csökkenni az államadósság ráta" - mondta Barta György.

Forrás: MTI