A közigazgatásban kötelező lesz munkát adni a fiatal anyáknak

Gazdaság - 2009-06-26

A gyes és a gyed időtartamának háromról két évre csökkentésével párhuzamosan több intézkedés szolgálja a kisgyerekek jó körülmények közötti nappali elhelyezését, a fiatal anyák újbóli munkába állásának megkönnyítését - erről is beszélt Bajnai Gordon csütörtökön Szigethalmon egy új óvodában.

A kormányfő elmondta, hogy a terv szerint a következő három évben - elsősorban EU-s pályázati pénzekből - 15 ezerrel bővül az óvodai, bölcsődei helyek száma. Emellett a kormány új forrásokat teremt az óvodánál egyszerűbb, olcsóbb családi napközik rendszerének megerősítésére és a családi felügyelet intézményének térhódítására.

 

 Ez utóbbi formában azokon a kistelepüléseken oldódhat meg a gyermekfelügyelet, amelyekben nincs lehetőség önálló óvoda működtetésére. A vállalkozó kismamák saját gyermekeik ellátása mellett további két-három gyerek napközbeni felügyeletéről gondoskodnak. Az ehhez szükséges ismereteket egy rövid tanfolyam elvégzésével szerezhetik meg.

 

Az új intézkedések között van az is, hogy jövő évtől a közigazgatásban kötelező lesz munkát adni annak az anyának, aki a szülés után két évvel ismét dolgozni akar. Nekik részmunkaidős állást kell biztosítani, hogy egyúttal a gyermekükre is jusson idő. Ugyanakkor a Start-kedvezmények kiterjesztésével és más eszközökkel is ösztönzik az anyák visszatérését a munkába. Ebben a munkaadókat is érdekelté akarják tenni - húzta alá a miniszterelnök.

 

Ezektől az intézkedésektől a kormány azt várja, hogy más európai országokhoz hasonlóan gyarapodjon a magyar nemzet is, növekedjen a gyermekvállalási kedv, és egyszerűbb legyen az átjárás a munka világa és a gyermeknevelés világa között.