A Mol 67,5 milliárd forint eredményt ért el a harmadik negyedévben

Gazdaság - 2012-11-14

- A Mol Nyrt. 67,5 milliárd forint nettó eredményt ér el a harmadik negyedévben, 86 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a társaság szerdán.

 

    Az olajtársaság bevételei a harmadik negyedévben 1432,1 milliárd forintot értek el, ez 4 százalékos növekedés a tavalyi bázishoz képest.

    A portoflio.hu által megkérdezett elemzők a harmadik negyedévre átlagosan 72,3 milliárd forint nettó profitot vártak.

    Az év első kilenc hónapjában a nettó profit 141,9 milliárd forint volt, 22 százalékkal kevesebb a tavalyinál. Az árbevétel szeptember végéig 4099,6 milliárd forintot ért el, ez 6 százalékkal haladja meg a bázist.

    A kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 406,6 milliárd forint volt az első három negyedévben, 13 százalékkal maradt el az előző évi bázistól.

    A jelentés szerint a speciális tételek nélkül számított EBITDA 7 százalékkal csökkenve 457 milliárd forintot ért el. A visszaesés fő oka a szíriai bevételek elmaradása 2012-ben, ez 2011 azonos időszakában 75 milliárd forintot tett ki. Az eredményeket tovább rontotta az horvát INA gázkereskedelmi üzletág, amely jelentősveszteséget könyvelt el.

    Az upstream (kutatás-kitermelés) üzletágban negatív hatást gyakorolt az eredményre az alacsonyabb szénhidrogén-termelés, valamint a kedvezőtlen hazai földgázár-szabályozás. Mindezeket csak részben ellensúlyozta a downstream (kereskedelem-feldolgozás) üzletág 8 százalékkal javuló teljesítménye.

    Az üzleti eredmény az első kilenc hónapban 187,4 milliárd forint volt, 22 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

    A pénzügyi műveletek vesztesége 27,9 milliárd forintot tett ki, szemben a tavalyi 3,1 milliárddal.

    Az egy részvényre jutó eredmény kilenc hónap alapján 1615 forint az idén, a tavalyi 2106 forint után.

    A Mol 356 milliárd forint működési cash-flowt realizált 2012 első kilenc hónapjában, mely 31 százalékkal magasabb az előző évinél. A csoport nettó eladósodottsági mutatója 24 százalékra csökkent a 2011. év végi 28 százalékos szintről. A nettó hitelállomány 716 milliárd forintra csökkent szeptember végére.

    A beruházások és befektetések értéke 2012 első kilenc hónapjában 165 milliárd volt, ez megegyezik a bázisidőszaki értékkel.

    A jelentés idézi Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta: a vállalat elkötelezett az új downstream programja megvalósítása iránt, annak érdekében, hogy kiemelkedő profitabilitást biztosítson egy kevésbé kedvező külső környezetben is.