A Monetáris Tanács 50 bázisponttal emelte az alapkamatot

Gazdaság - 2006-07-25

A Monetáris Tanács hétfői ülésén 50 bázisponttal 6,75%-ra emelte az irányadó kamatot, és további, több lépcsőben megvalósuló kamatemelést helyezett kilátásba. A közlemény szerint a Monetáris Tanács hétfői ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve döntött a kamatemelés mellett.

Az elemzők többsége arra számított, hogy a testület 25 bázisponttal emeli az alapkamatot. A Monetáris Tanács legutóbb 2006. június 19-én 25 bázisponttal 6,25%-ra emelte a jegybanki alapkamatot, ezt megelőzően a 6 százalékos kamatszint tavaly szeptember 20. óta volt érvényben. A múlt év elején még 9,50% volt a jegybanki alapkamat, amelyet kilenc egymást követő alkalommal csökkentett a Monetáris Tanács. A közlemény szerint a Monetáris Tanács hétfői ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve döntött a kamatemelés mellett.

 

A testület megítélése szerint a kormánnyal közösen kitűzött 3 százalékos inflációs cél elérése a jelenleginél szigorúbb monetáris kondíciókat igényel. A szigorúbb monetáris kondíciókat a tanács több lépésben, az irányadó kamat emelésével kívánja megteremteni - áll a közleményben.

 

Az elmúlt hónapokban az inflációs folyamatok tartós komponensét megragadó trendinfláció és a maginfláció valamennyi lényeges eleme egyaránt emelkedett. Ez az infláció növekedésének tartósságára utal - fűzi hozzá a testület. A tanács megítélése szerint az infláció 2007-ben jelentősen megemelkedik, és változatlan monetáris kondíciók esetén a monetáris politika számára releváns 2008-as évben is a 3 százalékos cél fölött alakulhat. A trendinflációs folyamatokon kívül egyszeri árnövelő hatású a költségvetési kiigazítási csomag több eleme, valamint az árnövekedés irányába hat a hosszabb ideje gyengébb forintárfolyam is - jegyzik meg.

 

A monetáris kondíciók szigorításával a tanács arra törekszik, hogy a gazdaság külső és belső egyensúlyának visszaállításához kulcsfontosságú államháztartási intézkedések árnövelő hatásai ne épüljenek be a gazdasági szereplők várakozásaiba, és így ne okozzanak tartós inflációs nyomást - fogalmaznak. Hozzáfűzik: a jegybanki alapkamat megemeléséről hozott döntése során a Monetáris Tanács figyelembe vette azt is, hogy a globális és regionális befektetői hangulat az elmúlt hónapokban kedvezőtlenebbé vált, és a megváltozott környezetben a befektetők a hazai gazdasági helyzettől függetlenül is a korábbinál kockázatosabbnak tekintik a régióba történő befektetéseket. (forrás: MTI)