A Policy Agenda indexe a gazdaság további lassulását jelzi

Gazdaság - 2012-02-01

A konjunktúra rövidtávú előrejelzését mutató Policy Agenda Gazdasági Fejlődés Index (GFI) a múlt év utolsó negyedévében 1,04 volt, 0,3 ponttal alacsonyabb a harmadik negyedévi értékhez képest, ami a gazdaság lassulását jelzi a következő fél évben.

 A GFI úgynevezett egyidejű (leading) indikátor-index, amelyhez hasonlót – az OECD-ben is alkalmazott módszertan alapján – sok országban használnak a konjunktúra változásának rövid távú előrejelzéseként.

    A tájékoztatás szerint a mutató alakulása megerősíti a Policy Agenda korábbi makrogazdasági prognózisát, miszerint 2012-ben a magyar GDP mintegy 2 százalékkal csökkenhet. Ennek oka, hogy a belső és külső kereslet nagymértékben visszaesik, s az leendő IMF-EU hitel eredményeként csak a harmadik-negyedik negyedévtől lehet pozitív változást elképzelni a gazdaság teljesítményében.

    A közlés szerint a  háztartások pénzügyi helyzete, a vállalkozói szféra gazdálkodása és a magyar gazdaság monetáris és fiskális helyzete alapján azt látni, hogy a következő hónapokban tovább fog romlani a gazdaság helyzete. Egyelőre ez főként a cégek működésében és a monetáris helyzetben mérhető, de a lakosság pénzügyi nehézségei is nőnek.

    A mutató elemeinek többsége a következő negyedévekre további visszaesést, vagy változatlanul alacsony teljesítményt valószínűsít.

    A GFI értéke az eltelt két évben negyedévről-negyedévre a gazdasági fejlődés hullámzását mutatja - állapítja meg a Policy Agenda. A magyar gazdaság konjunkturális helyzete 2010 második negyedévétől év végéig romlott, majd 2011 év elejétől kissé javult ugyan, de a második negyedévi megtorpanás után a negyedik negyedévben ismét erőteljesen zuhant.

    A Policy Agenda a mutató alapján a legrosszabbnak a monetáris helyzet ítéli: marad a magas alapkamat és hektikus lesz a forint árfolyama. A gazdaság monetáris és fiskális helyzetét tükröző mutató 0,29 ponttal romlott a múlt év negyedik negyedévében, ami hasonló mértékű volt a harmadik negyedévi 0,24 pontos csökkenéshez.

    A vállalkozó szféra gazdálkodásának negyedéves indexe 0,59 pontot esett, ami megerősíti a Policy Agenda kkv bizalmi indexe során mért állapotot. A megelőző negyedévben némi optimizmus mutatkozott, most ismét a pesszimizmus látszik - áll a közleményben.