APEH: eddig 2.709 vagyonosodási vizsgálat fejeződött be

Gazdaság - 2007-04-26

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) április 20-ig 2.709 vagyonosodási vizsgálatot fejezett be, ezek közül 1.821 zárult megállapítással - jelentette be az adóhatóság csütörtöki sajtótájékoztatóján Varga Lászlóné elnökhelyettes.

A megállapítással zárult ellenőrzések aránya 67 százalék, hasonló mint az előző években, bár az adóhatóság már az idei első negyedévben jóval több vagyonosodási vizsgálatot végzett, mint 2005-ben és 2006-ban, amikor egész évben 610, illetve 866 ellenőrzést fejezett be.

A megállapítással zárult ellenőrzések aránya 67 százalék, hasonló mint az előző években, bár az adóhatóság már az idei első negyedévben jóval több vagyonosodási vizsgálatot végzett, mint 2005-ben és 2006-ban. A befejezett vizsgálatok 70 százaléka az idén indult, a többi a múlt évről húzódott át. Az APEH a befejezett ellenőrzések nyomán 10,4 milliárd forint adókülönbözetet állapított meg, amihez várhatóan ugyanekkora összegű jogkövetkezmény - bírság és késedelmi pótlék - kapcsolódik majd. 

mti