Az IMF javított idei és jövő évi globális gazdasági növekedési előrejelzésén

Gazdaság - 2018-01-22

Felfelé javította a világgazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó becslését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című kiadvány soros frissítésében, amelyet hétfőn tett közzé.

Eszerint az idei évre és jövőre egyaránt 3,9 százalékos átlagos globális gazdasági növekedéssel számol a szervezet, ami 0,2 százalékponttal magasabb az októberi előrejelzésben szereplő 3,7 százaléknál.

Az IMF azzal számol, hogy tavaly 3,7 százalékkal nőtt a globális GDP. A becslés 0,1 százalékkal múlja felül az októberi adatot.

A derűlátóbb prognózis oka, hogy a világ számos társégének gazdasági teljesítménye nagyobb ütemre kapcsolt, miközben a globális GDP-növekedést nem kis mértékben erősítheti a decemberben jóváhagyott amerikai adóreform hatása is.

A januári jelentés csak a vezető térségekkel és országokkal foglalkozik, az ennél konkrétabb, így például a Magyarországgal is foglalkozó beszámolóját várhatóan áprilisban ismerteti az IMF.

Az IMF hétfőn közzétett jelentése szerint a fejlett országok gazdasági növekedése tavaly 2,3 százalék volt. Idén várhatóan ugyanúgy 2,3 százalékkal nő, jövőre a bővülés üteme 2,2 százalék lesz. Az idei évre vonatkozó adatot 0,3 százalékponttal, a jövő évit 0,4 százalékponttal javította októberi prognózisához képest az IMF.

A globális gazdaságot továbbra is a fejlődő országok gazdasági teljesítménye hajtja: az országcsoport együttes GDP-je a tavalyi 4,7 százalék után az idén 4,9 százalékkal, jövőre pedig már 5 százalékkal nőhet. Az októberi előrejelzéshez viszonyítva az IMF nem változtatott a várt adatokon.

Az IMF jelentésének összeállítói szerint rövid távon a kedvező és a kedvezőtlen hatások nagyjából kiegyenlítik egymást. A globális gazdaság élénkül, gyorsult az infláció, amit ellensúlyoz, hogy a központi bankok fokozatosan emelik az alapkamatot, ami visszafogja a gazdaságot a túlhevüléstől.

Az euróövezet esetében az IMF 1,9 százalékról 2,2 százalékra javította az idei, és 1,7 százalékról 2 százalékra módosította a jövő évi gazdasági növekedésre vonatkozó várakozását. Az IMF azzal számol, hogy tavaly 2,4 százalék volt az euróövezet GDP-növekedése.

Németország gazdasági növekedése a tavalyi 2,5 százalékról idén 2,3 százalékra, jövőre 2 százalékra lassult az IMF legfrissebb előrejelzése szerint, amely az idei és a jövő évi gazdasági növekedéssel összefüggő becslését egyaránt 0,5 százalékkal javította októberi várakozásához képest.

Lassul a brit gazdasági növekedés, a tavalyi 1,7 százalék után az idén és jövőre egyaránt 1,5 százalékra prognosztizálják, úgy, hogy a 2019-es gazdasági növekedést októberben még 0,1 százalékkal magasabbra, 1,6 százalékra várták.

Az Egyesült Államok GDP-növekedése a tavalyi 2,3 százalék után idén az októberben várt 2,3 százalék helyett 2,7 százalékkal, jövőre pedig 1,9 százalék helyett 2,5 százalékkal bővülhet.

A WEO-jelentés összeállítói azzal számolnak, hogy miután tavaly Oroszország GDP-je 1,8 százalékkal nőtt, az idén a bővülés 1,7 százalékra, jövőre 1,5 százalékra lassul. Az októberi előrejelzéshez képest az ideit 0,1 százalékponttal feljavította az IMF, a jövő évi előrejelzésen nem változtatott.

A Független Államok Közösségének (FÁK) együttes GDP-je a tavalyi 2,2 százalék után idén is 2,2 százalékkal nő, jövőre pedig 2,1 százalék lesz a gazdasági növekedés. Az októberi jelentéshez képest az idei évre vonatkozó adatot 0,1 százalékponttal javította a washingtoni székhelyű szervezet, a jövő évi előrejelzéshez nem nyúlt.

Kínában az IMF a gazdasági növekedés fokozatos lassulására számít, a tavalyi 6,8 százalék után az idén 6,6 százalékkal, jövőre 6,4 százalékkal nő a GDP. Az októberi előrejelzésben az idei és a jövő évi gazdasági növekedésre vonatkozó becslés egyaránt 0,1 százalékponttal alacsonyabb volt.

India esetében épp ellentétes folyamatra számít az IMF: a tavalyi 6,7 százalék után az idén 7,4 százalék, jövőre 7,8 százalék lehet a gazdasági növekedés. Az októberi WEO-jelentésben is ugyanezek a számok szerepeltek.

Az IMF szerint Brazília, miután tavaly kilábalt a gazdasági válságból és 1,1 százalékkal nőtt a GDP-je, idén 1,9 százalékkal, jövőre pedig 2,1 százalékkal növekszik. Az IMF az idei évre vonatkozó becslését 0,4 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,1 százalékkal javította az októberi előrejelzésében szereplő adatokhoz képest.

A WEO-jelentés szerint a kőolaj világpiaci átlagára tavalyhoz képest idén 11,7 százalékkal emelkedik, jövőre 4,3 százalékkal csökken. A tavalyi átlagár 52,7 dollár volt, idén 59,9 dollár, jövőre pedig 56,4 dollár lesz. A Nemzetközi Valutaalap a Dubai Fateh, a Brent és a WTI olajfajta árának várható alakulásából számítja az átlagot.

Az IMF előrejelzése szerint a fejlett gazdaságú országokban az infláció a tavalyi 1,7 százalék után idén 1,9 százalék, jövőre 2,1 százalék lesz. Az idei adatot 0,2 százalékponttal, a jövő évit 0,1 százalékponttal emelte a szervezet.

A fejlődő országokban tavaly 4,1 százalék volt a fogyasztói áremelkedés. Az idei várható növekedést 4,4 százalékról 4,5 százalékra, a jövő évit 4,1 százalékról 4,3 százalékra változtatta az IMF.