Beruházások az első háromnegyed évben: -0,4 százalék

Gazdaság - 2006-11-30

A nemzetgazdasági beruházások volumene az első háromnegyedévben - az előzetes adatok szerint - 0,4 százalékkal csökkent 2005 azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Folyó áron a beruházások teljesítményértéke 2.907,7 milliárd forintot tett ki.

A harmadik negyedévben a beruházások volumene 3,8 százalékkal elmaradt az előző évi bázistól, a második negyedévhez képest - a szezonálisan kiigazított index szerint - 1,2 százalékkal nőtt. Az idén a harmadik negyedévben összesen 1.132,9 milliárd forintot költöttek beruházásra.

 A beruházások volumene az idén az első félévben 1,8 százalékkal nőtt a 2005 azonos időszakához viszonyítva, folyó áron 1.774 milliárd forintot tett ki.

 

Tavaly az első háromnegyedévben a beruházások 8,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

(MTI)